Nem ijedt meg Brüsszeltől az olasz parlament: elfogadta a költségvetést

Vágólapra másolva!
Elfogadta szombat este az olasz törvényhozás Olaszország 2019-es költségvetését, s egyúttal bizalmat szavazott a Liga és az 5 Csillag Mozgalom (M5S) alkotta kormánynak.
Vágólapra másolva!

Kétórás vitát követően a képviselőházban 327 igen szavazattal, 228 nem ellenében és egy tartózkodás mellet fogadták el a javaslatot, melyet a felsőház már a múlt hét végén jóváhagyott.

A Liga-M5S kormány első költségvetési tervezetét korábban visszautasította az Európai Bizottság, mert a korábban tervezettnél és javasoltnál magasabb hiányt okozott volna.

Költségvetési tervezet formális visszautasítására még sosem volt példa korábban,

és ezt a bizottság csak az eurózóna országaival teheti meg.

A költségvetés első változatában a kormány jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, és a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékának megfelelő deficittel kalkulált. Ez különösen annak tekintetében aggasztotta az Európai Bizottság közgazdászait, hogy Olaszország államadóssága meghaladja a GDP 130 százalékát. Mindemiatt a pénzpiacok is kockázatosabbnak kezdték tekinteni az olasz állampapírokat, melyek hozama emiatt emelkedni kezdett. A kiigazított büdzsé növekedési prognózisa 1 százalékos, és a GDP 2,04 százalékának megfelelő deficittel számol. Az előző olasz kormány még azt vállalta, hogy 2019-re a GDP 0,8 százalékára szorítja le a költségvetés hiányát.