Gyilkosság miatt követelték a belügyminiszter lemondását Boszniában

2018.12.31. 12:24

A boszniai Szerb Köztársaság belügyminiszterének lemondását követelték vasárnap este tüntetők Banja Lukában. A tiltakozásnak a rendőrség különleges egysége vetett véget, több embert is letartóztattak.

A tiltakozást Davor Dragicevic kezdeményezte, akinek a fia márciusban eddig tisztázatlan körülmények között halt meg. A 21 éves, Banja Luka-i David Dragicevic márciusban tűnt el, testét hat nap után találták meg a város melletti folyóban.

A nyomozásban előbb kizárták az idegenkezűséget, és azt állították, hogy a fiú öngyilkos lett. Később azonban felmerült a gyanú, hogy gyilkosság áldozata lett. Szülei szerint a fiukat meggyilkolták, és a rendőrség védi a gyilkosokat. Ezért az apa, Davor Dragicevic több tüntetést is szervezett.

Davor DragicevicForrás: MTI/AP/Darko Vojinovic

Az "Igazságot Davidnak" elnevezésű mozgalomhoz az utóbbi hónapokban több ezren csatlakoztak, és a tüntetéseket már nemcsak a fiú halálával összefüggésben, hanem a korrupció felszámolása és a rossz gazdasági helyzet miatt szervezték meg.
A többezres tömeg vasárnap este már Dragan Lukac boszniai szerb belügyminiszter lemondását is követelte, és azzal vádolja a tárcavezetőt és a rendőrséget, hogy falaz a gyilkosoknak.A vasárnapi tüntetés miatt elmaradt az egyik híres boszniai énekes koncertje is, és ezzel a helyi politikusok szerint a tiltakozók meggátolták a szórakozni akarókat abban, hogy meghallgassák az énekest.

A tiltakozók erre bejelentették, hogy a szilveszter estére szervezett koncertek megtartását is meg fogják akadályozni.

Rendőrök elvisznek egy tiltakozót egy feloszlatott tüntetés helyszínéről a boszniai Banja Lukában 2018. december 25-én, miután őrizetbe vették a tüntetés szervezőjét, Davor Dragicevicet. Azóta már több ezren csatlakoztak az Igazságot Davidnak MozgalomhozForrás: MTI/AP/Radivoje Pavicic

Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb vezetője azt mondta, hogy nem teljesíthetik a tiltakozók kéréseit, mert semmi sem bizonyítja, hogy a rendőrségnek köze lett volna David Dragicevic halálához. Hozzátette, hogy a tiltakozókat az ellenzék megvezette, és eszközként használja.A vasárnapi demonstrációt követően több tiltakozót is elfogott a rendőrség, Davor Dragicevic azonban a helyi sajtó jelentései szerint megszökött a hatóságok elől.