Katarzyna Richter titokban készített képeket a brit nemzeti légitársaság alkalmazottairól, amikor a londoni Gatwickből repült Lengyelországba. Facebook-posztjában
bírálta a túl szűk egyenruhájukat, utalt kövérségükre és rothadt, egyenetlen fogaikra, valamint rendezetlen frizurájukra.
Richter azt is sugallta, hogy a személyzet nem teljesíti megfelelően feladatait.
A lengyel légitársaság kivizsgálta az esetet, és azután döntött a hölgy menesztéséről. Mindkét légitársaság alkalmazottai felháborodtak az eset után, szégyennek nevezve Richtert.
A BA személyzetének egyik tagja azt nyilatkozta a The Sunnak: hogy merészeli egy rivális légitársaság alkalmazottai kinézetének górcső alá vételét, hozzátéve, hogy a személyzet elsődleges feladata az utasok biztonsága.
Ennek a nőnek jobban kellene tudnia, mint bárkinek, hogy miként kell viselkedni
- tette hozzá. A kommentelők egy része szerint túl messzire ment Katarzyna Richter ezekkel a megjegyzésekkel, mások szerint pedig nem lett volna szabad engedély nélkül fényképeznie.
Richter a BA személyzetének ruhájára is tette a megjegyzéseket, bírálva fényezetlen cipőjüket és lyukas harisnyanadrágjukat.
A nő azóta bocsánatot kért a megjegyzésekért, és elismerte, hogy megbánta viselkedését.
A LOT szóvívője nyilatkozott a Daily Mailnek. Sajnálják a történteket, hozzátéve, hogy a volt alkalmazottjuk cselekedete ellenkezik az alkalmazandó előírásaikkal és a légitársaság értékrendszerével is. Ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan és sohasem fogják tolerálni, ezért is döntöttek úgy, hogy azonnali hatállyal megszüntetik az együttműködést Katarzyna Richterrel.
A British Airways szóvivője pedig azt nyilatkozta, hogy büszkék légiutas-kísérőikre és arra a kivételes szolgáltatásra, melyet nap mint nap nyújtanak ügyfeleiknek.