Légitámadás ért egy török konvojt a szíriai Idlíbben, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Légitámadás ért az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban egy török konvojt, amely az egyik ottani török megfigyelőponthoz tartott. Az incidensben 3 civil meghalt, 12 civil pedig megsebesült - közölte az ankarai védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A beszámoló nem egyértelműsítette, hogy kit tesz felelőssé a történtekért, azonban úgy fogalmazott, hogy "határozottan elítéli a támadást, amely ellentmond a hatályos megállapodásoknak, a Törökország és Oroszország közötti együttműködésnek, valamint párbeszédnek".

Hozzátették:

A tárca nehezményezte, hogy a damaszkuszi rezsim legfőbb szövetségesének, Moszkvának továbbított minden figyelmeztetés ellenére

Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege tovább folytatja a műveleteket a szíriai lázadók által részben uralt Idlíbben,

amelyek súlyos károkat okoznak az ártatlan embereknek.

A védelmi minisztérium rámutatott: a beavatkozás a 9-es számú török megfigyelőpont ellátását is veszélyezteti.

Kiemelték:

a török konvoj érkezéséről Ankara előre tájékoztatta az orosz felet.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet tartja uralma alatt.

A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ága volt.

Aszad fegyveres erői és orosz szövetségesei április végén offenzívát indítottak Idlíb és Hama tartományban.

Megfigyelők szerint a hadművelet fő csapásiránya Idlíbben Hán Sejkún, míg a szomszédos Hama tartományban a többi között Kfar Zeita és Latamneh települések.

Oroszország, illetve a szíriai ellenzéket támogató Törökország tavaly szeptemberben a kazah fővárosban arról állapodott meg, hogy egy 15-20 kilométer széles sávban demilitarizált ütközőövezetet alakít ki Szíria északnyugati részén, a kormányerőket a felkelőktől elválasztó demarkációs vonal mentén.

A török hadsereg később 12 megfigyelőpontot állított fel a térségben.

A zóna magában foglalja a lázadók utolsó bástyájának számító északnyugati Idlíb tartományon kívül a szomszédos Latakia, Hama és Aleppó egyes részeit is.

Noha bizonyos előírásokat azóta sem tartanak be a szemben álló felek, és rendszeresek a fegyveres provokációk is, az április végén kezdődő offenzíváig viszonylagos béke uralkodott az övezetben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!