Idén úgy alakult, hogy először június végén, majd augusztus elején is eljutottunk Észak-Görögországba, a Halkidiki-félszigetre, és egyik alkalommal sem bántuk meg. A második legnagyobb görög várostól, a 800 ezres Thesszalonikitől keletre eső területen mindent megkapunk, amit Görögország csak adhat. Ráadásul két fapados légitársaság is repül a városba Budapestről, az út kevesebb mint 2 óra. Ezeken kívül egy átszállással hagyományos légitársaságokkal is repülhetünk Thesszalonikibe. Útnak indulhatunk persze autóval is, nagyjából ugyanannyi idő alatt érünk a félszigetre, mintha Horvátországba, Dalmáciába kocsiznánk, annyi különbséggel, hogy itt nem találunk végig autópályát az utunk során. Cserébe spórolhatunk az autópályadíjon.
Akárhogyan is érkezünk a Halkidiki-félszigetre, jó, ha van egy autónk, amivel bejárhatjuk a környéket.
A repülővel utazóknak jó hír, hogy viszonylag olcsón, napi 7-10 ezer forintért már bérelhetünk kocsit, akár úgy is, hogy a repülőtéren vesszük fel, majd adjuk le. Igaz, erre majd még rájön a biztosítás ára.
Ha már van kocsink, induljunk útnak! Önmagában Thesszaloniki is megér egy napot hangulatos utcáival, kávézóival, tavernáival, meg a város történelmi nevezetességeivel. Érdemes leparkolni valahol a kocsival, például a város jelképnek tartott Fehér toronynál, és felszállni az egyik helyi járatra, az 50-es buszra, ami elvisz a fontosabb látnivalókhoz.
A Halkidiki-félszigetből három terület nyúlik be mélyen a tengerbe. Mind más-más világ. Mi az első „ujjnál", ahogy az itt élők mondják, Kasszandrán kezdtük utunkat. Homokos, aprókavicsos parton találtuk magunkat, ahol semmi mást nem kell tennünk, csak beugrani a tengerbe, és élvezni a langyos, a nagy hőségben mégis hűsítő vizet, majd leheveredni a partra, és napozni vagy meginni egy frappét, egy görög jeges kávét a napernyő alatt. Napernyőt és nyugágyakat néhol bérelni kell, de sok helyen elég, ha veszünk valamit a bárból, cserébe használhatjuk őket. Kora este pedig érdemes már idejében kiülni valamelyik part menti bár babzsákjába vagy nyugágyába, és onnan várni a naplementét kezünkben valamilyen itallal.
Az éjszakai élet csak ezután kezdődik! Rengeteg fiatal érkezik Kasszandrára,
néhány település csendesebb ugyan, de a nagyobbak tele vannak fiatalokkal, akik szórakozni, ismerkedni jönnek ide. Zsong tőlük a part, magával ragad az éjszakai hangulat. A fiúk és a lányok pedig tényleg nem fogják vissza magukat!
Ez Kasszandra egyik arca, a másik meg a vadregényes, sziklás partok vidéke. Délelőtt indultunk útnak egy hajótúrára. Egy legfeljebb 9 személyes hajót hajóskapitánnyal és minden költséggel együtt körülbelül 65 ezer forintért béreltünk ki 3 órára. Ha tényleg összejövünk 8-9-en, és visszaosztjuk egy személyre ezt az összeget, igazán megéri. A part mentén haladtunk végig.
Néhol smaragdzöld, máshol türkizkék, arrébb mélykék volt a víz. Utóbbi szakaszon 26 méterre volt a fenék, jobban is hullámzott, mint a parthoz közelebb.
Útközben többször is megálltunk fürdeni, a hajóról ugrottunk vagy csobbantunk be a lágy és langyos vízbe. Olyan érzésünk volt, mintha a Karib-tengeren volnánk! Annál is inkább, mert a hajóról jól látszott egy kemping, amit néhány héttel ezelőtt a félszigetre lecsapó vihar tett tönkre. Azt mondják, most először láttak tornádót ezen a vidéken. Pillanatok alatt alakult ki a hatalmas vihar, épületeket tett tönkre, fákat csavart ki, villanyvezetékeket szakított el. Ma ennek a pusztításnak szinte semmi nyoma, csak a felforgatott kemping emlékeztet a történtekre. Minderről a hajóskapitány beszélt, aki évekig taxisofőr volt, de megunta a sok vezetést, és vett egy kisebb hajót. Idén visz először turistákat a tengerre, azt mondta, kint, a vízen sokkal szabadabbnak és boldogabbnak érzi magát. Megértjük.
Azt is mondják a helyiek, hogy Kasszandrára, a félsziget első földnyúlványára akkor utaznak a férfiak, amikor még fiatalok és párt, szerelmet keresnek.
A másodikra, Szithoníára, amikor már családot alapítottak és gyerekeik vannak. Hogy a harmadikra, az Athosz-hegyet is magába foglaló ortodox kolostor-köztársaságba mikor mennek, azt most fedje homály, aki elutazik a félszigetre, úgyis megtudja. A taxisofőrtől a recepcióson keresztül a pincérig mindenki ezen viccelődik. Legyen elég annyi, hogy erre a területre a mai napig csak férfiak léphetnek be.
Nem is itt vagyunk már, hanem a már említett Szithonián, ami helyenként ugyanolyan nyüzsgő, mint Kasszandra, azzal a különbséggel, hogy itt kevesebb az éjszakai szórakozóhely, és jóval több a gyerek. A parton itt is mindenhol napernyők és nyugágyak hevernek, a part homokos, aprókavicsos. De itt sem mindenhol. Vadregényes, sziklás partok itt is vannak, ahol még snorkellezni, azaz szemüveggel és pipával merülni is érdemes, mert van mit látni a sziklák lábánál.
Mi kajakkal jutottunk egy ilyen helyre. Kisebb csoporttal, semmi tapasztalattal a hátunk mögött tettük meg a túrát, amin gyerekes családok is indultak, vagyis nyilván nem volt túl nehéz. A part mellett haladtunk végig, néhol kisebb, máshol nagyobb hullámok között. A végcél a Hawaii beach volt, mint érkezéskor kiderült, ezzel nem csak mi voltunk így. A sekély, sziklákkal körbevett öbölben rengeteg kisebb hajó horgonyzott. Itt szálltunk ki a kajakból, és élveztük a meleg tengervizet. A kajakos túrához ebéd is járt, így elég sok időt eltöltöttünk itt, mielőtt visszaindultunk.
Enni Görögországban mindent és mindenhol érdemes.
Szinte nem lehet mellé lőni, mert minden, ami a környékről való és az asztalra kerül, friss, egyszerű és elképesztően finom.
Persze az jár a legjobban, aki a tengeri ételeket is szereti: hal, rák, tintahal, polip, kagyló, mind a környező vizekből érkezik az éttermekbe, legyenek azok nagy és elegáns helyek vagy a legegyszerűbb tavernák, parti bódék. Olajban sütve vagy grillezve, szinte mindegy is, a tengeri étel mellé még válasszunk egy salátát, és többet nem is kell tennünk a boldogsághoz. A legjobb talán mégis az, ha többen ülünk az asztalnál, ilyenkor mindent kérjünk középre, és osszuk meg az ételt! Az olívabogyó, az olaj, a paradicsom, az uborka, a fetasajt, minden a félsziget térségéből érkezik. Ha pedig nem eszünk tengeri ételeket, választhatunk csirkét, sertést vagy bárányt is. Aki szereti, kérjen a helyi töményből is. Mint megtudtuk az ouzót – ánizzsal készültet vagy simát – nem is evés előtt, hanem evés közben szokták inni. Jót tesz az étvágynak, és segíti az emésztést is. A helyi sörök és borok is finomak, utóbbiak közül legtöbbször elég a ház asztali borát kérni, tökéletesen illik majd az ételünkhöz.
Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Néhány nap távlatából ez jut eszünkbe a Halkidiki-félszigetről, és erre talán nem is kell olyan sokat várni: a helyiek elmondták, hogy szeptember az egyik legjobb időszak az itteni pihenésre. Kora ősszel már nincs akkora tömeg, mint nyáron, az árak pedig esnek, cserébe ugyanolyan, ha nem még melegebb a tenger, mint augusztusban. Sőt, még október közepéig is meleg a víz, ahogy a görögök mondták, ők igazán ilyenkor élvezik a tengert, hogy aztán pihenjenek egyet, és készüljenek a májusban induló újabb szezonra.