Egy terepjáró tetején láttuk meg a földi paradicsomot

Vágólapra másolva!

Amikor Görögországba indulunk nyaralni, mi, magyarok a legtöbbször valami távoli szigetre gondolunk, ahol tombol a hőség, zöldeskék a tenger, szól a buzuki (vagy egy klasszikust idézve, a buzuki hangja szóóól), és grillezett étel illata terjeng a levegőben. Egy olyan hely, ahol jól érezzük magunkat, ahol kipihenjük az év többi, fárasztó napját. Ez persze szóról szóra így is van, legalábbis majdnem. Mert nem kell feltétlenül olyan messzire, mondjuk egy szigetre utaznunk ahhoz, hogy a görög boldogság egy izgalmas szeletét megkapjuk.

Origo

Vágólapra másolva!

Görögország Halkidiki-félsziget nyaralás

Idén úgy alakult, hogy először június végén, majd augusztus elején is eljutottunk Észak-Görögországba, a Halkidiki-félszigetre, és egyik alkalommal sem bántuk meg. A második legnagyobb görög várostól, a 800 ezres Thesszalonikitől keletre eső területen mindent megkapunk, amit Görögország csak adhat. Ráadásul két fapados légitársaság is repül a városba Budapestről, az út kevesebb mint 2 óra. Ezeken kívül egy átszállással hagyományos légitársaságokkal is repülhetünk Thesszalonikibe. Útnak indulhatunk persze autóval is, nagyjából ugyanannyi idő alatt érünk a félszigetre, mintha Horvátországba, Dalmáciába kocsiznánk, annyi különbséggel, hogy itt nem találunk végig autópályát az utunk során. Cserébe spórolhatunk az autópályadíjon.

Akárhogyan is érkezünk a Halkidiki-félszigetre, jó, ha van egy autónk, amivel bejárhatjuk a környéket.

A repülővel utazóknak jó hír, hogy viszonylag olcsón, napi 7-10 ezer forintért már bérelhetünk kocsit, akár úgy is, hogy a repülőtéren vesszük fel, majd adjuk le. Igaz, erre majd még rájön a biztosítás ára.

Ha már van kocsink, induljunk útnak! Önmagában Thesszaloniki is megér egy napot hangulatos utcáival, kávézóival, tavernáival, meg a város történelmi nevezetességeivel. Érdemes leparkolni valahol a kocsival, például a város jelképnek tartott Fehér toronynál, és felszállni az egyik helyi járatra, az 50-es buszra, ami elvisz a fontosabb látnivalókhoz.

A Halkidiki-félszigetből három terület nyúlik be mélyen a tengerbe. Mind más-más világ. Mi az első „ujjnál", ahogy az itt élők mondják, Kasszandrán kezdtük utunkat. Homokos, aprókavicsos parton találtuk magunkat, ahol semmi mást nem kell tennünk, csak beugrani a tengerbe, és élvezni a langyos, a nagy hőségben mégis hűsítő vizet, majd leheveredni a partra, és napozni vagy meginni egy frappét, egy görög jeges kávét a napernyő alatt. Napernyőt és nyugágyakat néhol bérelni kell, de sok helyen elég, ha veszünk valamit a bárból, cserébe használhatjuk őket. Kora este pedig érdemes már idejében kiülni valamelyik part menti bár babzsákjába vagy nyugágyába, és onnan várni a naplementét kezünkben valamilyen itallal.

Az éjszakai élet csak ezután kezdődik! Rengeteg fiatal érkezik Kasszandrára,

néhány település csendesebb ugyan, de a nagyobbak tele vannak fiatalokkal, akik szórakozni, ismerkedni jönnek ide. Zsong tőlük a part, magával ragad az éjszakai hangulat. A fiúk és a lányok pedig tényleg nem fogják vissza magukat!

Ez Kasszandra egyik arca, a másik meg a vadregényes, sziklás partok vidéke. Délelőtt indultunk útnak egy hajótúrára. Egy legfeljebb 9 személyes hajót hajóskapitánnyal és minden költséggel együtt körülbelül 65 ezer forintért béreltünk ki 3 órára. Ha tényleg összejövünk 8-9-en, és visszaosztjuk egy személyre ezt az összeget, igazán megéri. A part mentén haladtunk végig.

Néhol smaragdzöld, máshol türkizkék, arrébb mélykék volt a víz. Utóbbi szakaszon 26 méterre volt a fenék, jobban is hullámzott, mint a parthoz közelebb.

Útközben többször is megálltunk fürdeni, a hajóról ugrottunk vagy csobbantunk be a lágy és langyos vízbe. Olyan érzésünk volt, mintha a Karib-tengeren volnánk! Annál is inkább, mert a hajóról jól látszott egy kemping, amit néhány héttel ezelőtt a félszigetre lecsapó vihar tett tönkre. Azt mondják, most először láttak tornádót ezen a vidéken. Pillanatok alatt alakult ki a hatalmas vihar, épületeket tett tönkre, fákat csavart ki, villanyvezetékeket szakított el. Ma ennek a pusztításnak szinte semmi nyoma, csak a felforgatott kemping emlékeztet a történtekre. Minderről a hajóskapitány beszélt, aki évekig taxisofőr volt, de megunta a sok vezetést, és vett egy kisebb hajót. Idén visz először turistákat a tengerre, azt mondta, kint, a vízen sokkal szabadabbnak és boldogabbnak érzi magát. Megértjük.
Azt is mondják a helyiek, hogy Kasszandrára, a félsziget első földnyúlványára akkor utaznak a férfiak, amikor még fiatalok és párt, szerelmet keresnek.

A másodikra, Szithoníára, amikor már családot alapítottak és gyerekeik vannak. Hogy a harmadikra, az Athosz-hegyet is magába foglaló ortodox kolostor-köztársaságba mikor mennek, azt most fedje homály, aki elutazik a félszigetre, úgyis megtudja. A taxisofőrtől a recepcióson keresztül a pincérig mindenki ezen viccelődik. Legyen elég annyi, hogy erre a területre a mai napig csak férfiak léphetnek be.

Nem is itt vagyunk már, hanem a már említett Szithonián, ami helyenként ugyanolyan nyüzsgő, mint Kasszandra, azzal a különbséggel, hogy itt kevesebb az éjszakai szórakozóhely, és jóval több a gyerek. A parton itt is mindenhol napernyők és nyugágyak hevernek, a part homokos, aprókavicsos. De itt sem mindenhol. Vadregényes, sziklás partok itt is vannak, ahol még snorkellezni, azaz szemüveggel és pipával merülni is érdemes, mert van mit látni a sziklák lábánál.

Mi kajakkal jutottunk egy ilyen helyre. Kisebb csoporttal, semmi tapasztalattal a hátunk mögött tettük meg a túrát, amin gyerekes családok is indultak, vagyis nyilván nem volt túl nehéz. A part mellett haladtunk végig, néhol kisebb, máshol nagyobb hullámok között. A végcél a Hawaii beach volt, mint érkezéskor kiderült, ezzel nem csak mi voltunk így. A sekély, sziklákkal körbevett öbölben rengeteg kisebb hajó horgonyzott. Itt szálltunk ki a kajakból, és élveztük a meleg tengervizet. A kajakos túrához ebéd is járt, így elég sok időt eltöltöttünk itt, mielőtt visszaindultunk.

Enni Görögországban mindent és mindenhol érdemes.

Szinte nem lehet mellé lőni, mert minden, ami a környékről való és az asztalra kerül, friss, egyszerű és elképesztően finom.

Persze az jár a legjobban, aki a tengeri ételeket is szereti: hal, rák, tintahal, polip, kagyló, mind a környező vizekből érkezik az éttermekbe, legyenek azok nagy és elegáns helyek vagy a legegyszerűbb tavernák, parti bódék. Olajban sütve vagy grillezve, szinte mindegy is, a tengeri étel mellé még válasszunk egy salátát, és többet nem is kell tennünk a boldogsághoz. A legjobb talán mégis az, ha többen ülünk az asztalnál, ilyenkor mindent kérjünk középre, és osszuk meg az ételt! Az olívabogyó, az olaj, a paradicsom, az uborka, a fetasajt, minden a félsziget térségéből érkezik. Ha pedig nem eszünk tengeri ételeket, választhatunk csirkét, sertést vagy bárányt is. Aki szereti, kérjen a helyi töményből is. Mint megtudtuk az ouzót – ánizzsal készültet vagy simát – nem is evés előtt, hanem evés közben szokták inni. Jót tesz az étvágynak, és segíti az emésztést is. A helyi sörök és borok is finomak, utóbbiak közül legtöbbször elég a ház asztali borát kérni, tökéletesen illik majd az ételünkhöz.

Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Néhány nap távlatából ez jut eszünkbe a Halkidiki-félszigetről, és erre talán nem is kell olyan sokat várni: a helyiek elmondták, hogy szeptember az egyik legjobb időszak az itteni pihenésre. Kora ősszel már nincs akkora tömeg, mint nyáron, az árak pedig esnek, cserébe ugyanolyan, ha nem még melegebb a tenger, mint augusztusban. Sőt, még október közepéig is meleg a víz, ahogy a görögök mondták, ők igazán ilyenkor élvezik a tengert, hogy aztán pihenjenek egyet, és készüljenek a májusban induló újabb szezonra.