Koen Tanghe belga kutató véleménycikkében fejtette ki, hogy miért annyira bonyolult az iszlamista harcosok Európába való visszatelepítésének a kérdése.
Van, aki amellett érvel, hogy
a Szíriában lévő dzsihadistákat úgy kell visszatelepíteni Európába, hogy felügyelet alatt tudják tartani őket.
Ez azonban nem feltétlenül lehetséges, ráadásul a hazahozatal mellett kampányolók ugyan az előnyöket kiemelik, de
hallgatnak az esetleges hátrányokról és veszélyekről.
A kutató véleménye alapján, azok a terroristák akik most - a hírek szerint - kiszabadultak a szír táborokból, egyáltalán nem biztos, hogy képesek eljutni a kontinensre.
Másrészről a dzsihadisták visszatelepítése azért is veszélyes lehet, mert többen indulhatnak el harcolni az Iszlám Állam oldalán, ha azt látják, hogy
akár a börtönbüntetést is elkerülhetik vagy enyhíthetik a hazatéréssel.
Fontos kérdés még az integrációjuk is.
Korábban ugyanis arra figyelmeztetett a belga, nemzetközi kapcsolatokat kutató Egmont Institute két munkatársa, Rik Coolsaet és Thomas Renard, hogy a visszatért és
börtönre ítélt szír harcosok nagy része 2020-ra már szabad lehet a bizonyítékok hiánya miatt, a társadalomba való beilleszkedésük azonban problémás lehet.
Az integráció sem sikerül mindig, erre jó példa Michael 'Younes' Delefortie, aki visszatérése után arról beszélt, hogy
az iszlám már jelen van Európában és a kalifátus itt is át fogja venni az irányítást, mert ezt ígérték meg Allahnak.
Az iszlamista harcosok és családtagjaik hazatelepítése nem csak Belgiumban, hanem például Franciaországban, Nagy-Britanniában és Svédországban is problémát jelent.
Nagy-Britanniában a leginkább ismert eset a bangladesi migráns hátterű Shamima Begumé, aki 15 évesen szökött Szíriába, ahol az Iszlám Állam egyik katonájának a felesége lett. Miután férje és több gyermeke is meghalt, vissza akar térni hazájába, brit állampolgárságát azonban megvonták tőle.
A fiatal nő állampolgárságának visszaállítási ügye egyébként kedden kezdődött meg.
Ügyvédjei azzal érvelnek, hogy Shamimát a férje megerőszakolta Szíriában.
Chris Phillps terrorizmusellenes szakértő szerint azonban
a lány tökéletesen tisztában volt mindennel, amit csinált, és csak azért áll elő ilyen történettel és azért mutat megbánást, hogy visszatérhessen Nagy-Britanniába.
Franciaország elutasított a felnőtt dzsihadisták hazatelepítését, néhány gyereket azonban visszavittek Szíriából.
David De Pas, francia szakértő azonban arról beszélt a napokban, hogy ha a francia állampolgárságú, migráns hátterű dzsihadistákat hazatelepítenék, akkor a francia törvények szerint lehetne eljárást indítani ellenük, így biztos lehet a büntetésük.