Matteo Salvini bátran nemet mondott a megszorításokra

SALVINI, Matteo
Róma, 2018. december 8. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt elnöke beszédet mond az olasz kormánypárt római nagygyűlésén 2018. december 8-án. MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami
Vágólapra másolva!
Szomráky Béla Olaszország-szakértő volt a vendég az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, ahol elmondta, hogy az egyre népszerűbb olasz kormánynak sikerült visszavernie Brüsszel megszorításokra építő követeléseit, és amiért a költségvetési hiánycélt végül csökkentette, nem kerül az ország túlzottdeficit-eljárás alá. 
Vágólapra másolva!

A szakértő elmondta, hogy

hangsúlyozva, hogy a megszorítások csak az eladósodást növelték eddig is,

céljuk pedig az, hogy a gazdag országok kiszipolyozhassák a szegényeket.

Az olasz kormány népszerűsége mindeközben folyamatosan 60 százalék feletti.

A Brüsszellel folytatott vita eredményeként az olasz kormány csökkentette a kitűzött hiánycélt, de az EB is elállt a túlzottdeficit-eljárástól, annak ellenére, hogy az olasz csomag nem felelt meg a bizottság eredeti elvárásainak.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt elnöke beszédet mond az olasz kormánypárt római nagygyűlésén 2018. december 8-án Forrás: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

Olaszország és Brüsszel hónapok óta hadban állt egymással, ugyanis az olasz kormány nagyobb költségvetési hiánycéllal számolt a gazdaság felpörgetése érdekében, a csak a megszorításokban hívő brüsszeli elit azonban folyamatosan a túlzottdeficit-eljárással fenyegetőzött, ami végül most lekerült a napirendről, köszönhetően többek között Matteo Salvini belügyminiszter határozott kiállásának.