A nyugat-európaiakat is a migráció foglalkoztatja legjobban

Vágólapra másolva!
A Századvég munkatársa arról nyilatkozott az M1-nek, hogy milyen hatásai vannak a migrációnak Európában. Felerősödtek a migrációellenes pártok, miközben hiába mondják veszélyesnek Szíriát és Afganisztánt, sokan hazajárnak nyaralni.
Vágólapra másolva!

– mondta Kiszelly Zoltán elemző, a Századvég munkatársa az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Az elmúlt években beengedett 1,5 millió ember alig 20-25 százaléka dolgozik, a többségük jellemzően minimálbérért.

Inkább kivesznek a szociális rendszerből, és ahelyett, hogy integrálódnának

a befogadó közösséghez, hozzák magukkal a saját életüket.

Céljuk csak a magasabb életszínvonal.

Az utóbbi időben meghirdetett kitoloncolás sem működik:

miközben a hatóságok szerint Szíria, Afganisztán nem biztonságos, a migránsok hazajárnak nyaralni.

Ausztriában és Olaszországban már valódi migrációellenes pártok is bekerültek a kormányokba, és ennek meglátszanak az eredményei, megszűnt vagy minimálisra csökkent a migráció. Látszik, hogy a német választók egy része is egyre inkább ilyen politikai erőkre adja a voksát – mondta a szakértő.