Erős földrengés volt Indonéziában

Vágólapra másolva!
Erős, az amerikai földtani intézet első adatai szerint hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-északnyugatra.
Vágólapra másolva!

Az utóbb módosított közleményben a rengés erejét 6,6 fokra csökkentették, fészkét pedig tíz kilométer helyett 60,5 kilométer mélyen állapították meg a földfelszín alatt.

Szökőár-figyelmeztetést nem adtak ki. Áldozatokról, anyagi károkról nem érkezett jelentés.

Nem sokkal később egy 5-ös fokozatú utórengést is mértek.

Az indonéziai katasztrófaelhárítási központ szóvivője szerint a szigetvilág lakossága gyakorlatilag észre sem vette a földmozgást.