Vágólapra másolva!
A volt izraeli védelmi és külügyminiszter 93 éves korában halt meg. 
Vágólapra másolva!

"Izrael erejéhez és biztonságához való különleges hozzájárulásáért és a zsidó népért való fáradhatatlan munkájáért fognak emlékezni rá" - írta a Twitteren Emmánuel Nahson szóvivő.

Arensz 1925. december 27-én született az akkor Szovjetunióhoz tartozó, litvániai Kaunasban. Családjával együtt 1939-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol a második világháború alatt az amerikai hadseregben szolgált. Arensz 1948-tól nagyrészt Izraelben élt, és 1983-84, illetve 1990-92 között az ország védelmi minisztere volt. A jobboldali Likud Párt tagjaként 1988 és 1990 között viselte a külügyminiszteri tisztséget.

1999-ben harmadszor is kinevezték védelmi miniszternek,

majd visszavonult a politizálástól.

Arensz a legnevesebb amerikai egyetemek egyikén, a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT), illetve a California Institute of Technologyn tanult és szerzett repülőmérnöki diplomát az ötvenes években. A politikus hazatérve sokat tett az izraeli légierő fejlesztéséért.

Arensz az Egyesült Államokban ismerkedett meg feleségével,

a párnak négy gyereke született.

Az udvarias és tartózkodó politikust - aki egy ideig Izrael amerikai nagyköveteként is szolgált - úriemberként ismerték. Arensz utolsó éveiben a Háárec című baloldali izraeli napilap vendégszerzője volt.

Arensz

bizalmas viszonyban volt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

"Feleségem, Sára és én keserű könnyeket hullatunk szeretett Móse Arenszünk halála fölött" - írta a kormányfő hétfőn. Netanjahu elárulta: apjaként szerette a férfit.

"Móse Arensz hatalmas hozzájárulására népe boldogulásához örökké emlékezni fogunk" - tette hozzá.