Kétmilliárd dollárt ígért oktatásra az új kaliforniai kormányzó

Vágólapra másolva!
Kétmilliárd dollárt ígért oktatási és nevelési célokra beiktatási beszédében Gavin Newsom, Kalifornia állam új kormányzója, aki hétfőn tette le a hivatali esküt.
Vágólapra másolva!

Az 51 éves Newsom bejelentését még Kevin McCarthy republikánus képviselő is dicsérte, mondván, hogy az előző kormányzó, a szintén demokrata párti Jerry Brown számára nem volt elsődleges fontosságú az oktatás és a nevelés ügye.

A demokrata párti Newsom bírálatától a republikánus politikusok egyelőre tartózkodtak, bár Jim Nelson republikánus szenátor szerint Kalifornia nem engedheti meg magának anyagilag az új kormányzó ambiciózus terveinek valóra váltását.

Gavin Newsom bejelentette: még januárban törvénytervezetet terjeszt elő a kora gyermekkori oktatásra és nevelésre fordítandó kétmillió dolláros tervezetről, valamint az egészségbiztosítási program kiterjesztéséről.

Korábban alkormányzó volt

A sacramentói kongresszus épületében elmondott beszédében az Egyesült Államok legnépesebb államának 40. kormányzója a szabadság és a biztonság fontosságáról, a víz és a levegő minőségéről beszélt, és miközben dicsérte az erős amerikai gazdaságot, kitért arra is, hogy

valamint a szegények és a gazdagok közötti különbség nagysága.

Donald Trumphoz hasonlóan ígéretet tett arra is, hogy a gyógyszerárak csökkentése érdekében tárgyalni fog a gyógyszerlobbival. Megígérte a közösségi főiskolák tandíjának csökkentését és a bérlakások árának letörését.

Mindennek forrásairól és módszereiről azonban nem ejtett szót.

Az új kormányzó még a héten beterjeszti a kaliforniai törvényhozásnak a költségvetési tervezetét.

Gavin Newsom korábban alkormányzó, azt megelőzően pedig San Francisco polgármestere volt. Az új kormányzó mellett az alkormányzó Eleni Kounalakis, az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete lesz.