Kaczynski és Salvini közösen változtatná meg Európát

Vágólapra másolva!
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter varsói találkozója utat nyitott az EU-tagállamok fejlődését felgyorsító további kapcsolatok felé - értékelte Twitter-bejegyzésében Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt szóvivője.
Vágólapra másolva!

Matteo Salvini egynapos látogatást tett a lengyel fővárosban. A nap folyamán hivatali kollégájával, Joachim Brudzinskival tárgyalt, és fogadta őt Mateusz Morawiecki miniszterelnök is.

amelyen mindazonáltal - mint írta - bizonyos kérdésekben nézeteltérések is felmerültek.

- közölte Mazurek.

Kaczynskival folytatott tárgyalásáról Salvini a varsói olasz nagykövetségen rendezett sajtókonferencián számolt be.

Elmondta:

megkezdték a párbeszédet a májusi választások utáni együttműködésről az Európai Parlamentben (EP).

Szerinte az új EP teljességgel más lesz, a két legerősebb frakció, az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták nem lesznek benne túlsúlyban.

Kilátásba helyezte: a Liga azt tervezi, hogy a közeljövőben, még az EP-választások előtt egy tízpontos, Európa érdekeit szolgáló megállapodást terjeszt elő lehetséges európai szövetségeseinek.

- jelentette ki.

"A cél az, hogy a második legnagyobb mozgalommá váljunk, talán elsővé is, magasra kell törni" - fűzte hozzá.

A jövőbeli EU-ról beszélve, kiemelte a biztonság kérdését, a felesleges bürokrácia felszámolását, a keresztény értékekhez való visszatérést, a családok és a fiatalok támogatását.

Az EU-n belül teljes mértékben támogatom a demokratikus legitimációval rendelkező nemzeti kormányokat itt Lengyelországban, Magyarországon, illetve Ausztriában vagy Olaszországban is

- hangsúlyozta.

Úgy vélte:

a kormányzó erők törvényeket fogadhatnak el állampolgáraik érdekében, Brüsszel beavatkozása nélkül.

A Liga és a PiS együttműködésére vonatkozóan elmondta: nem biztos abban, hogy a későbbiekben "közös lesz a sorsuk", mindazonáltal "dolgoznak rajta".

Az Európai Parlamentben a PiS az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek, míg a Liga a jobboldali Nemzet és Szabadság Európája frakciójában foglal helyet.

Salvini közlése szerint a Kaczynskival folytatott tárgyalások napirendjén szereplő kérdésekben 10 százalékot tettek ki azok, amelyeken még dolgozni kell.

Az egyik vitás kérdés az Oroszországhoz fűződő viszony.

- jelentette ki erre utalva.

A migrációról szólva

alapvető feladatnak nevezte az illegális bevándorlás megállítását, az embercsempészet felszámolását.

"Az országoknak meg kell tudni védeniük saját határaikat és állampolgáraikat külső segítség nélkül. Olaszország - Lengyelországhoz hasonlóan - ezért nem írta alá az ENSZ globális migrációs csomagját - hangsúlyozta.