Brazília hivatalosan is kilépett az ENSZ globális migrációs csomagjából

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is kilépett az ENSZ globális migrációs csomagjából Brazília - számolt be kedden az O Estado de Sao Paulo című helyi napilap, amely a világszervezetben lévő saját forrásaira hivatkozott a cikkben.
Vágólapra másolva!

Az újság értesülése szerint az ENSZ-ben aggodalommal fogadták a dél-amerikai ország döntését. A világszervezet képviselői szerint a lépés azt mutatja, az új brazil hatóságok arra készülnek, hogy nemcsak az ENSZ-szel fenntartott kapcsolatrendszerüket tekintik át alaposan, de részvételüket is a korábbi egyezményekben.

Az O Estado de Sao Paulo forrásai kiemelték azt a gyorsaságot, amellyel a brazil kormány - megalakulását követően 8 nappal - értesítette a világszervezetet a kilépésről.

Néhány héttel ezelőtt, a január elsején hivatalba lépett

Jair Bolsonaro brazil államfő, már kilátásba helyezte, hogy országa kilép az ENSZ globális migrációs csomagjából.

A politikus akkor azt mondta, az ország hatóságai nem a migránsok ellen vannak, de szigorúan ellenőrizni kell belépésüket Brazíliába. Egyben sajnálattal szólt arról, hogy az ország korábbi külügyminisztere, Aloysio Nunes Ferreira aláírta a dokumentumot. A tárca új vezetője Ernesto Araújo, aki Bolsonaro hivatalba lépését követően lett külügyminiszter, kijelentette, hogy az ENSZ globális migrációs megállapodása nem a megfelelő eszköz a probléma rendezésére, mert

a migrációt nem globális kérdésként kell kezelni, hanem a realitásoknak megfelelően, az egyes országok szuverenitásának figyelembe vételével.

Az ENSZ migrációs paktumát december 10-én fogadták el a marokkói Marrákesben rendezett konferencián 164 ország támogatásával, több tagállam nyílt rosszallása és távolmaradása mellett.