Az EP-választás sorsdöntő lehet Európa számára

Vágólapra másolva!
Nagyon éles küzdelemre számít a kormány az európai parlamenti (EP-) választáson, amely sok szempontból sorsdöntő lehet Európa számára – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán, akit a nap folyamán tartott miniszterelnöki sajtótájékoztatóról kérdeztek, közölte: a cél a májusi EP-választás után többségbe kerülni azokban az intézményekben, amelyekben ma a bevándorláspárti többség olyan terveket próbál elfogadni, amelyek a migráció intézményesítését, felgyorsítását célozzák.

Kitért arra is, hogy

– az EP mellett az Európai Bizottságban is –, amely meg tudja akadályozni a bevándorláspárti politikát.

Kovács Zoltán úgy vélekedett, hogy a magukat liberálisnak vagy progresszívnek nevezők bevándorláspártiak és – mint megjegyezte – Magyarországon „az antiszemita Jobbik” is ide tartozik. A kereszténydemokraták, a jobbközép, valamint sok tőlük jobbra álló európai formáció viszont elutasítja ezt a felfogást.

Megismételte, hogy ez lesz az első olyan alkalom, amikor

van közös téma, amely összekapcsolja a nemzetállamokat,

mert eddig az EP-választások többnyire az adott országokban a politikai helyzet képezték le.