110 méter mély kútba zuhant egy 2 éves gyerek Spanyolországban

2019.01.14. 16:36

Már egy napja kutatnak a hatóságok a kétéves kisfiú után, aki beleesett egy több mint 100 méter mély kútba a dél-spanyolországi Andalúziában.

A baleset Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén történt vasárnap, ahol a kisfiú családja épp a szabadban ebédelt.

Azt mondták, a kisfiuk, Yulen eltávolodott tőlük, majd eltűnt a kútnyílásban, ahonnan ezután hallották a gyerek sírását.

Bernardo Moltó csendőrségi szóvivő azt mondta, egyelőre nem sikerült megtalálniuk a gyereket.

A kút átmérője mindössze 25 centiméter, így a kutatás és mentés rendkívül bonyolult.

A nyílásba kamerát vezetettek, ami 73 méteren földakadályba ütközött. Ott megtaláltak egy zacskó édességet és egy műanyagpoharat, amit a kisfiú ejtett el. Az általában csőhálózatok vizsgálatához használt eszközzel még nem érték el a kútnyílás alját, amelyet körülbelül

110 méter mélyre becsülnek.

A szóvivő azt mondta, a mentés folytatására több forgatókönyvük is van, az egyik például, hogy felülről elkezdik tágítani a nyílást, illetve kicsit arrébb egy másik kutat fúrnak párhuzamosan, a kettőt pedig alul összekötik. A műveletek azonban kockázatosak, mivel az eredeti kútnyílás könnyen beomolhat.

Az akcióban mintegy száz szakember, mások mellett mentők, tűzoltók, hegyimentők is közreműködnek.