Bútor belsejében elbújva próbálták meg átlépni a határt

migráns, vonat, tehervonat, Németország
Szomáliai migráns egy vonatállomáson a német határnál.
Vágólapra másolva!
A román határrendészet hétfői közleménye szerint kanapék belsejében elbújt migránsokat fedeztek fel a román hatóságok a Vidin-Calafat közúti határátkelőnél. A furgon Németországba tartott. 
Vágólapra másolva!

A bútorszállító furgonnal egy török állampolgár jelentkezett vasárnap délelőtt határátlépésre a bolgár-román határon. Menetlevele szerint Bulgáriából Németországba szállított kanapékat.

A rakomány alapos átvizsgálása során a kanapék belsejéből, az erre a célra kialakított rejtekhelyekről, három iraki és két szíriai férfi került elő.

Szomáliai migráns egy vonatállomáson a német határnál. Továbbra is Németország a bevándorlók egyik legkedveltebb célpontja Forrás: AFP/Guenter Schiffmann

A gépkocsivezető azt állította, hogy egy barátja kérte meg a rakomány Németországba szállítására, de nem volt tudomása a kanapékban elbújt illegális bevándorlókról.

A két ország közötti toloncegyezmény értelmében a határsértőket és a járművezetőt a román határrendészek átadták bolgár kollégáiknak, hogy lefolytassák velük szemben az eljárást.