Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, csak annyi biztos, hogy valamiféle veszélyes anyag került a levegőbe egy útépítésnél a dunaszerdahelyi járásban, mindössze 20-30 kilométerre a szlovák-magyar határtól - számolt be a rendkívüli eseményről a Szlovák Távirati Iroda (TASR).

Friss: A tűzoltók egyelőre nem azonosították azt a veszélyes anyagot, amely az R7-es gyorsforgalmi út építésénél szivárgott Sárosfa és Lég községek között. Zuzana Farkasová, a Szlovák Országos Tűzoltószolgálat (HaZZ) szóvivője arról tájékoztatott, hogy már több mérést is végeztek, de továbbra sem tudják mi történhetett. Sőt, a legfrissebb információk szerint senkit nem vittek kórházba.

A D4R7 Construction projekt kivitelezője azt nyilatkozta, hogy az adott térségben nem csináltak semmi olyat, ami veszélyeztethette volna az ott dolgozók egészségét.

Ennek ellentmond a Szlovák Országos Tűzoltószolgálat legutolsó közösségi bejegyzése, amely szerint

már 16-ra emelkedett azoknak a száma, akik orvosi ellátásra szorultak a környéken.

A helyszínre kiérkezett a katasztrófavédelmi mobil-laborkocsi is, de az első mérése nem mutatott ki káros vegyianyagot a levegőben, tehát továbbra is rejtély, hogy mitől lettek rosszul a munkások, akik közül több is eszméletét vesztette.

Közben Galántáról a helyszínre érkezett egy, szükség esetén evakuálásra szánt autóbusz is. Ugyanakkor a helyi médiának Sárfalva polgármestere, Földváry Terézia azt mondta, hogy a lakosok is csak találgatják, hogy mi történhetett. Ha a szivárgás érintené a lakosságot, akkor hivatalosan is értesíteni kellett volna bennünket. A falu utolsó házától mindössze kétszáz méterre épül az elkerülő út. Az építkezés egy zárt területen van, oda mi nem tudunk bemenni - nyilatkozta a felvidéki település első embere. A sajtó megkereste Morvay Györgyöt, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal vezetőjét is, azonban ő sem tudott bővebb tájékoztatást adni a balesetről. Közben a helyszínre megérkezett Érsek Árpád, szlovák közlekedési miniszter is, aki a következőképpen próbálta megnyugtatni a lakosságot:

Fél órája itt vagyok, és jól érzem magam. Ha valami káros anyag lenne a levegőben, akkor már feldobtuk volna a talpunkat. A szakemberek elvégzik az ilyenkor szükséges méréseket, ez rutineljárás

- nyilatkozta a miniszter.

 Továbbra sem világos, hogy mi történt a felvidéki település határában, az útépítésnél

Csütörtök délután nagy erőkkel vonultak ki Sárosfa határába az épülő R7-es elkerőlő autóúthoz a mentők és a szlovák katasztrófavédelmisek, és Pozsonyból a helyszínre tartott egy mobillabor is. Egyelőre csak azt közölték, hogy valamilyen veszélyes vegyi anyag szivároghat a helyszínen, ugyanis nyolc eszméletlen munkást kellett vérző orral kórházba szállítani. Közülük háromnak súlyos az állapota.

Jelenleg csak azt tudjuk megerősíteni, hogy nyolc munkás lett rosszul munka közben, többen eszméletüket vesztették, de mostanra valamennyiüket kórházba szállították a mentők - nyilatkozta Júlia Kedrová, a Nagyszombati Megyei Tűzoltóság szóvivője. A TASR azt is megjegyezte, hogy az eset súlyosságát jelzi, hogy a helyszínre tart Érsek Árpád, szlovák közlekedési miniszter is. A rendőrség lezárta a környéket, a közelben lakóktól azt kérték, hogy ne hagyják el otthonaikat, és az ablakaikat tartsák zárva.

Amint bővebbet megtudunk, frissítjük cikkünket.