Videó: bosszúból gázolta el anyósát, mert összevesztek

Vágólapra másolva!
A 30 éves férfit tegnap letartoztatták, gyilkossági kísérlet miatt. 
Vágólapra másolva!

Egy térfigyelő kamera a hétvégén rögzítette a romániai Piteştien, amint egy férfi és egy nő sétál az utcán. Egy járdán parkoló autót kikerülve az úttestre lépnek,

amikor egy kocsi behajt az utcára és egyenesen a pár felé indul, majd elüti a nőt.

A sofőr a túloldalon áll meg, majd kiszáll és odamegy a földön fekvő nőhöz. De ahelyett, hogy segítene neki, hátat fordít neki, és visszaül az autójába.

Az 57 éves nőt törött térddel és összezúzódott a csípővel vitték kórházba.

A rendőrök megnézték a kamerafelvételeket, majd őrizetbe vették a sofőrt. A férfi vallomásában elmondta, hogy az asszony az anyósa, és azért gázolta el, mert előző nap összevesztek, és így akart bosszút állni - írja a Maszol.