Etiópia megtiltja az ott lévő szíriaiaknak az utcai kéregetést

2019.01.25. 18:04

Etiópia megtiltja az ott tartózkodó szíriaiaknak az utcai kéregetést, miután az elmúlt hónapok során a konfliktus elől menekülő szírek egyre nagyobb számban bukkannak fel a kelet-afrikai országban. Az etiópiai bevándorlási hivatal helyettes vezetője, Yemane Gebremeskel pénteken azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy koordinálják az ország biztonsági szolgálatait annak érdekében, hogy hatékonyan betiltsák a kéregetést a szíreknek.

Yemane Gebremeskel hozzátette: Egy ideje már elviseljük őket, de most úgy döntöttünk, betiltjuk ezt az illegális gyakorlatot.

A helyiek arról számolnak be, hogy a nagyobb etiópiai városokban a hotelek és mecsetek környékén kéregető szírek ijesztik őket. A bevándorlási hivatal helyettes vezetője kifejtette, hogy 2018 augusztusa és decembere között mintegy 560 szíriai állampolgár érkezett Etiópiába, többségük távozott is, amikor turista vízumuk lejárt. Habár az utcai kéregetés nem számít illegálisnak az országban - ahol egyébként sok gyerek is az utcákon koldul -, az azonban igen, ha valaki turistaként lép be az országba és úgy kéreget.

Napközben kéregetnek, éjjelre pedig egy mecsetbe húzódnak aludni

Egy ott tartózkodó szíriai család arról számolt be az AP hírügynökségnek, hogy a háború kitörését követően elmenekültek hazájukból, ezt követően Libanonban, majd Szudánban több helyen is megfordultak, ám ahogyan egyre drágábbá vált az élet, tovább kellett állniuk, ezért mentek Etiópiába. Napközben kéregetnek, éjjelre pedig egy mecsetbe húzódnak aludni.

Közel 120 szíriai állampolgár nyújtott be menedékkérelmet Etiópiában, mely a világon az egyik legtöbb menekültnek otthont adó ország. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a korábbiakban úgy nyilatkozott, hogy a szervezet mintegy 80 szíriai menekült és menedékkérő ellátására elegendő támogatással segíti az etiópiai kormányt.

A kelet-afrikai ország jelenleg mintegy 900 ezer menekültnek ad otthont, akiknek többsége főként Szomáliából, Dél-Szudánból, Eritreából és Szudánból származik. A hónap folyamán az ENSZ méltatta az etiópiai kormányt, amiért olyan törvényt fogadtak el, mely lehetővé teszik a menekültek számára egyebek mellett a munkavállalást és a bankszámla-nyitást, a gyerekek számára pedig az általános iskola látogatását.