Ausztria szigorítana: kitoloncolnák a bűnöző migránsokat

migránsok, ausztria, spielfeld
A szlovén-osztrák határ melletti, az ausztriai Spielfeldnél kialakított tranzittábor 2015. október 23-án. Az osztrák hatóságok feladták a tábor őrzését, a menekültek közül pedig többen ellenőrizetlenül elindultak Ausztria belseje felé.
Vágólapra másolva!
Elege lett az osztrák kormánynak is a bűnöző migránsok okozta áldatlan állapotokból. A bécsi jobboldali kormánykoalíció úgy próbálja normalizálni a helyzetet, hogy kilátásba helyezte a bűncselekményeket elkövető migránsok azonnali kitoloncolását. Ehhez azonban még Brüsszelnek is lesz egy-két szava.
Vágólapra másolva!

Herbert Kickl belügyminiszter, a kisebbik kormánypárt, a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusa bejelentette, hogy

Herbert Kickl Forrás: AFP/Hans Punz

A Wiener Zeitung című napilap beszámolója alapján a belügyminiszter közölte: „különleges helyzet állt elő", és a jogalkotónak reagálnia kell erre.

Nyugati szomszédunkban ugyanis

a migránsok két hét alatt 4 nőt gyilkoltak meg.

Az Ausztriában tomboló migránserőszakról itt írtunk.

Herbert Kickl szerint ezeket nem hagyhatja a kormány válasz nélkül.

A régi törvények nem ilyen élethelyzeteket szabályoztak, ezért azok elavulttá váltak. Sőt, ahogy a belügyminiszter fogalmazott,

A kisebb bűncselekmények elkövetése miatt például a hatályos nemzetközi jog szerint

nem lehet senkit sem kiutasítani,

világos, hogy ez a jogszabály a mai helyzetben nem alkalmas arra, hogy bármely ország polgárait megvédje a migránsoktól.

A néppárti (ÖVP) osztrák kancellár, Sebastian Kurz - egyetértésben koalíciós partnerével - egyenesen úgy fogalmazott:

A kancellár célja az, hogy a bűnöző migránsokra vonatkozó új jogszabályt Brüsszellel is elismertessék, sőt Kurz szerint az Európai Bizottság is át kellene vegye a gyakorlatot.

Ezt azonban nem lesz könnyű Brüsszellel elfogadtatni, hiszen

a bevándorláspárti Európai Bizottság Soros kottájából játszik, már el sem ismeri, hogy migránsválság lenne.

Ennek ellenére pozitív jelek már vannak, főképp a kontinens keleti felén, az EU soros elnökségét adó Románia miniszterelnöke, Viorica Dancila ugyanis elismerte, hogy