Videó: kétségbeesetten fut a sofőr a busz után

Vágólapra másolva!
Sofőr nélkül indult el egy helyijáratos busz a dél-romániai Ploieşti városában, a vezető ugyanis nem biztosította rendesen, miután leparkolt vele. 
Vágólapra másolva!

A bizarr esetet le is videózták, és feltették az internetre. A felvételen jól látni, hogy a busz lassan megindul az úton, a sofőr pedig próbálja felfeszíteni az ajtót.

Nem sokon múlik, hogy nem üt el két gyalogost a busz, amelyet végül egy villanyoszlop állít meg.

A sofőr csak ezután tud felszállni a buszra.

A buszvezető jelentette az esetet a rendőrségen, ahol 580 lejes (azaz körülbelül 39 ezer forintos) bírságot szabtak ki rá, ugyanis nem biztosította rendesen a buszt, miután leparkolta.

A buszt egyébként novemberben vette meg a helyi közlekedési vállalat, de már forgalomba helyezése előtt gond volt vele. Többek között beázott a teteje – írja a foter.ro.