A francia jobboldal jelöltje: Előbb kell nemzetinek lenni, csak aztán európainak

2019.01.31. 09:07

Laurent Wauquiez, a francia jobbközép Republikánusok népszerű elnöke alig 10 napja jelentette be, hogy szívesen látná, ha pártja európai parlamenti választási listáját François-Xavier Bellamy vezetné. A világ vezető konzervatív napilapjában, a Le Figaróban pedig kedden úgy nyilatkozott, hogy egy új generációt kell elindítani az új jobboldali összefogás érdekében. Wauquiez nem hisz a közvélemény-kutatásoknak sem, amelyek most tíz százalék körüli eredményt és harmadik helyet jósolnak a Republikánusoknak. A Republikánusok kedden késő este meg is választották Bellamyt listavezetőnek. Bellamy példaképe Nicolas Sarkozy, és azt mondja: előbb kell a nemzet tagjának lenni, és csak utána európainak.

François-Xavier Bellamy neve idáig kevésbé volt ismert a francia politikai életben, legalábbis annak első vonalában. Pedig a kezdettől fogva jobboldali, konzervatív, magát katolikusnak valló filozófus-politikus, esszéíró már korán politizálni kezdett. Alig 23 évesen egy francia városnak, Versailles-nak lett az alpolgármestere. Így kezdődött a pályafutása, aminek most, tíz évvel később eddigi csúcsára ért: kedden hivatalossá vált, hogy ő vezeti a francia jobbközép Republikánusok európai parlamenti listáját. A 33 éves Bellamy sikerével egy új generáció kapott óriási lehetőséget. 

Meg kell menteni az Európai Uniót, de ehhez meg is kell változtatni

A jobbközépen, Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök pártjában Bellamy támogatottsága egyértelmű. Egyetlen bizonytalan hang volt csak, Eric Woerth, Nicolas Sarkozy egykori költségvetési minisztere, de ő sem vitatta Bellamy szakmai és emberi kvalitásait. Woerth a feladat nehézsége miatt aggódott: a jelöltnek a politika frontvonalában kell megküzdenie a radikális jobboldali Marine Le Pennel és pártjával, a Nemzeti Gyűléssel, valamint a bevándorláspárti, ultraliberális Emmanuel Macron pártjával. Össze kell fognia a konzervatív, mérsékelt jobboldali erőket az európai parlamenti választásokra, amelyen egész Európa jövője a tét. Erre számít a Republikánusok elnöke, Laurant Wauquiez is, aki a Le Figarónak a napokban adott interjújában azt mondta, hogy a jobboldalt új alapokra kell építeni, egy új generációra van szükség. Ugyanez igaz az Európai Unióra is, amelyet meg kell menteni, de ehhez meg kell változtatni.  És erre alkalmas François-Xavier Bellamy, akit egyébként korábban már felkért arra is, hogy legyen tagja a Republikánusok árnyékkormányának.

Ezek után a francia jobboldalon mindenki a népszerű pártelnök, Laurent Wauquiez jelöltje mögé állt. Pozitívan fogadta Bellamy jelölését a vezető konzervatív lap, a Le Figaro és a Valeurs actuelles hetilap is, de támogató nyilatkozatokat tettek a tudományos élet képviselői is.

A Le Figaro Magazin már tavaly szeptemberben címlapjára tette a fiatal filozófus-politikust, a Valeurs actuelles pedig idén január elején közölt vele terjedelmes, hétoldalas interjút, azt üzenve, hogy „új csillag" született a francia konzervatív politikában. Ahogy Wauquiez fogalmazott, Bellamy minden tekintetben megtestesíti a jobboldali értékeket, és távol áll tőle a politikai felhajtás. 

Bellamy alig 21 éves volt, amikor Chirac kultuszminisztere, Renaud Donnedieu kabinetjébe került, később, már Nicolas Sarkozy elnöksége alatt, előbb Rachida Dati igazságügy-miniszterrel, majd Nathalie Kosciusco-Morizet környezetvédelmi miniszterrel dolgozott együtt. A 2008-as önkormányzati választásokon csatlakozott végleg a jobboldalhoz, és a fiatalok, valamint a felsőoktatás ügyeiért felelős alpolgármester lett Versailles-ban, ahol azóta is ezt a tisztséget tölti be.

Nemcsak politikus, hanem filozófus és sikeres esszéíró is

A francia republikánusok európai parlamenti listavezetője nemcsak politikus, hanem filozófus és sikeres esszéíró is. Havonta kétszer lép fel egy párizsi színházban, a Saint-Georges-ban, ahol plakátok és hirdetések nélkül is mindig telt ház van, és ahol a Les soirées de la philo (azaz „A filozófus estéi") címmel indított nagy sikerű előadássorozatot 2013-ban, amely azóta is tart. Fiatalsága, komplex gondolkodása miatt leginkább Macronnal szokták összehasonlítani, de ha ezt megtesszük, akkor az életkor kivételével csak különbségeket, ellentéteket találunk, amelyeken keresztül jobban megérthetjük, hogy miért őt választotta a francia jobbközép első embere, Laurent Wauquiez.

Laurent Wauquiez, a francia Republikánus Párt elnökeForrás: AFP/Francois Lo Presti

Súlyos kritika Macronnal és rendszerével szemben - előbb kell nemzetinek lenni és csak utána európainak

Bellamy, anélkül, hogy Macront megnevezné, nagyon súlyos kritikával illeti az elnök egész rendszerét. „Otthon" („Demeure") című 2018 őszén megjelent esszéjében lerántja a leplet Macron folyamatos változásban megtestesülő, hamis ideológiákra épülő politikájáról. Ez a hamis ideológia a modernség álarcát ölti magára, és azt a neoliberális felfogást képviseli, amely szerint mai világunkban minden pillanatnyi, semmi sem állandó, és folyamatosan változni kell.Éppen ez az állandó változás ("lendület", ahogy Macron pártjának nevében van) minden baj oka, mondja Bellamy. A berlini fal leomlása óta nincs igazi célja a magát progresszívnek, „haladónak" valló technokrata elitnek, csak az állandó változás, annak szüntelen hirdetése. És ebben az állandó változásban semmi sincs a helyén, nincs állandóság, zsinórmérték vagy igazodási pont. Egyfajta „sehol sem lenni" állapota ez, amellyel szemben Bellamy nyíltan vállalja az állandóságot, a „valahol lenni" állapotát. Bellamy azt mondja: az állandó változás helyett egy célra van szükség: egy helyre, ahova - ahogy Odüsszeusz - el kell jutni.  Ez a cél pedig az, amit esszéjének címe mond: az Otthon. Kell egy hely, ahol otthon vagyunk, tágabban értelmezve pedig, kell egy haza, mint kiinduló pont, amihez képest kell és lehet viszonyítani minden mást. Nem véletlenül utal egyébként Bellamy a kommunista tanokat is népszerűsítő, azokat vállaló, a Szovjetunió eredményeire büszke André Gide „Földi táplálék" című könyvére. Ez a könyv többek között onnan lehet ismerős, hogy Macron első, és azóta is minden francia közintézményben kitett hivatalos fotóján jól látható. André Gide ebben a könyvében vall arról, hogy gyűlöli a családot, mint intézményt, azt tanácsolja, hogy ha véletlenül valahol kezdene egy környezet ismerőssé válni, hozzánk hasonulni, vagy mi kezdünk el idomulni ahhoz, akkor azt a helyet azonnal el kell hagyni. Gyűlölni kell mindent, ami ismerőssé válik, és gyűlölni kell azokat is, akik ragaszkodnának hozzánk. Egészen biztos, hogy Macron nem véletlenül ezt a könyvet választotta a fotóhoz, nyilvánvaló, hogy szélsőségesen nihilista, ateista, semmilyen értékhez, állandósághoz nem kötődő ideológiáját vetítette előre. Bellamy esszéje, az Otthon ennek pont az ellenkezőjéről szól. Úgy érzi, hogy szükség van egy identitásra, egy nyelvre, és saját kultúrára (nekünk akár eszünkbe juthat Tamási Áron örök érvényű gondolata is, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne").

Bellamy pont ezért lesz jó jelölt az európai parlamenti választásokon. Előbb nemzeti akar lenni, és csak utána európai, nyíltan vállalja, hogy szuverenista, és mélyen hisz abban, hogy az Európai Uniót át kell alakítani, de nem úgy, ahogy azt a bevándorláspárti Macron gondolja. Nem úgy, hogy még több hatalmat adunk a már így is átláthatatlan, bürokrata Európai Bizottságnak, nem úgy, hogy még több nemzeti hatáskört ruházunk át az emberektől és a valóságtól végképp elszakadt európai politikai elitre. Bellamy azt mondja a Le Figaróban:

Európát vissza kell adni a népnek és teljes egészében meg kell újítani

Kiemeli, hogy soha ekkora szükség nem volt még a közös európai tervre, mint most, de nem szabad tovább lavírozni a globalizáció, a kereskedelmi háborúk és a migráció között. Új, szuverén alapokon kell megkezdeni az építkezést. Ezért is tartja Macron európai hadsereget szorgalmazó tervét elképzelhetetlennek, sőt, antidemokratikusnak, mert ahogy fogalmaz, a hadsereg mindig egy földhöz, egy hazához kötődik. Ha mindenáron szövetséget akarunk kötni az európai országok között, akkor annak a szuverén államok szövetségén kell alapulni, és nem szabad egy cselekvésre képtelen, még a jelenleginél is hatalmasabb vízfejet létrehozni. Bellamy számára az európai szuverenitás egy olyan technokrata álom, amellyel szemben meg kell védeni a demokratikus értékeket.

François-Xavier Bellamy, a francia jobboldal nagy reménységeForrás: AFP/Christophe Archambault

Sarkozy, a példakép

A Republikánusokat az európai parlamenti választásokon vezető Bellamy európai terve visszakanyarodik a 10 évvel ezelőtti Sarkozy-féle európai uniós elnökségi vízióhoz. Ebben egy hatékonyabb Európát tervezett létrehozni úgy, hogy az európai végrehajtó intézmények (mint pl. az Európai Bizottság, a Számvevőszék vagy az ügynökségek) együttműködnek, de nem adunk nekik újabb és újabb nemzeti kompetenciákat, nem hozunk létre egyre nehezebbé, átláthatatlanabbá és érthetetlenebbé váló eljárásokat, amelyeket már azok sem értenek, akik működtetésükért felelősek. Mert ez lenne a demokrácia vége, teszi hozzá Bellamy. El kell kerülni azt, hogy az Európai Unió egy saját intézményei által foglyul ejtett falanszterré váljon, meg kell őrizni azt az eszmét, hogy az Európai Unió egy közös terv.

Új típusú konzervativizmus

François-Xavier Bellamy - ahogy írtuk - filozófusnak indult, és hamar komoly tekintélyre tett szert. 80 ezer példányban eladott első, komoly akadémiai díjakat kiérdemlő Déshérités (Kitagadottak) c. esszéjében szembe szállt az uralkodó elitista szemlélettel, és egy súlyos igazságtalanságra irányította rá a figyelmet. Saját tapasztalatai alapján, amelyeket külvárosi középiskolákban szerzett, a francia oktatási rendszer évtizedek óta tartó romlásáról írt.

Törődni kell a legelesettebbekkel, mert ők nem részesülnek rendes oktatásban, át kell adni nekik is a tudást, mert szükségük van arra, hogy megtalálják helyüket a világban, hogy részesei lehessenek közös kultúránknak, hiszen annak ők is jogos örökösei, nemcsak az elit. Ennek megalapozottságát mi sem bizonyítja jobban, mint

a sárgamellényesek mozgalma, amely jogos gazdasági követelései mellett az elesettek, az elfelejtett, vidéki francia kisemberek kiútkeresése is.

Ezt az elitizmust rója fel a francia oktatási modellnek, és azt mondja, hogy a jobboldalnak az elesettekre, kirekesztettekre is figyelni kell. Ez új hang, a francia jobboldalt eddig inkább közgazdászok, menedzser gondolkodású pragmatikusok fémjelezték.

Ennek értékét az is mutatja, hogy a fiatal filozófussal olyan jobboldali gondolkodók vitáznak rendszeresen a Le Figaro hasábjain, mint Luc Ferry vagy Michel Onfray, de a legjobban a könyveit publikáló Grasset kiadó vezetője, Jean-Paul Enthoven írja le Bellamyt: Zemmour és Finkielkraut (akinek egyébként Bellamy nagy tisztelője) mellett van helye Bellamy nyugodt konzervativizmusának is, amely a jó humortól sem mentes. Érdekes viszont az is, hogy mindenki konzervatívnak tartja, kivéve saját magát, és valóban, Bellamy nem a szó hagyományos értelmében vett konzervatív. Katolikusnak vallja magát, de ezt belső ügyként kezeli, egyébként pedig a hagyományos laikus értékeket védi. Részt vesz az abortusz elleni tüntetésen, de az ezt garantáló törvényt nem akarja megváltoztatni. Kiállt a homoszexuálisok házassága és az eutanázia ellen is.Ő lesz az, aki a francia jobboldalt a májusi európai parlamenti választásokon a bevándorláspárti baloldali, ultraliberális erőkkel szemben vezetni fogja.