Ezernél is több pedofil bűncselekményt követhetett el három német férfi

Lüdge, 2019. január 30. Rendőrségi szalaggal lezárt lakóépület egy kempingben, az észak-rajna-vesztfáliai Lüdge városban 2019. január 30-án. A hatóságok egy 56-éves német férfi és két tettestársa után nyomoznak, akik 2008 óta legkevesebb huszonhárom gyereket bántalmaztak szexuálisan, és kiskorúakról készítettek pornográf felvételeket. Az áldozatok a bűncselekmények elkövetésének idején 4 és 13 év közöttiek voltak, többségük lány. A három férfiból álló csoport ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére Németországban. MTI/EPA/Friedemann Vogel
Vágólapra másolva!
Ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére egy három férfiból álló csoport Németországban - közölték szerdán az illetékesek.
Vágólapra másolva!

A Lippe nevű Észak-Rajna-Vesztfália tartományi járás rendőrkapitányságának közleménye szerint

a csoportnak legkevesebb 23 áldozata lehetett.

A bűncselekmények elkövetésének idején a gyerekek 4 és 13 év között voltak, többségük kislány. Valamennyien biztonságban vannak, a hatóságok széleskörű áldozatvédelmi intézkedéseket tettek értük és hozzátartozóikért.

Lüdge, 2019. január 30. Rendőrségi szalaggal lezárt lakóépület egy kempingben, az észak-rajna-vesztfáliai Lüdge városban 2019. január 30-án. A hatóságok egy 56-éves német férfi és két tettestársa után nyomoznak, akik 2008 óta legkevesebb huszonhárom gyereket bántalmaztak szexuálisan, és kiskorúakról készítettek pornográf felvételeket. Az áldozatok a bűncselekmények elkövetésének idején 4 és 13 év közöttiek voltak, többségük lány. A három férfiból álló csoport ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére Németországban. MTI/EPA/Friedemann Vogel Forrás: MTI/EPA/Friedemann Vogel


A nagyszabású bűncselekmény-sorozat központja egy kemping volt a Lügde nevű településen. A fő gyanúsított a kemping egy állandó bérlője, aki egy tanú beszámolója alapján tavaly novemberben került a hatóságok látókörébe. Az 56 éves férfit 2018 decemberében előzetes letartóztatásba helyezték. Idén januárban elfogták két társát is, egy 33 éves és egy 48 éves férfit.

A többi között gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekményekkel, és gyermekpornográf anyagok birtoklásával, terjesztésével gyanúsítják őket.

Az első bizonyított bűncselekmény 2008-ban történt, egy akkor 8 éves kislány sérelmére. A nyomozás eddigi megállapításai szerint

az 56 éves és a 33 éves férfi felváltva megerőszakolta a gyermekeket, illetve filmezte a pedofil bűncselekményeket.

Lüdge, 2019. január 30. Rendőrségi szalaggal lezárt terület egy kempingben, az észak-rajna-vesztfáliai Lüdge városban 2019. január 30-án. A hatóságok egy 56-éves német férfi és két tettestársa után nyomoznak, akik 2008 óta legkevesebb huszonhárom gyereket bántalmaztak szexuálisan, és kiskorúakról készítettek pornográf felvételeket. Az áldozatok a bűncselekmények elkövetésének idején 4 és 13 év közöttiek voltak, többségük lány. A három férfiból álló csoport ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére Németországban. MTI/EPA/Friedemann Vogel Forrás: MTI/EPA/Friedemann Vogel

A felvételek elkészítésére harmadik társuk adott megbízást, a felvételeket terjesztették is.

- olvasható a hivatalos közleményben. Az ügy feltárásán egy kilenc rendőrből álló nyomozócsoport dolgozik.

- idézt a német sajtó Gunnar Weisst, a nyomozás vezetőjét.