Brüsszeli összeomlás: Sargentini sértődötten panaszkodik

SARGENTINI, Judith
Strasbourg, 2018. szeptember 12. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő (j) a nevét viselő Sargentini-jelentés megszavazását követően az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én. A képviselők a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
Ennél látványosabban még nem bizonyította a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján szereplő Judith Sargentini, mennyire lenézi a magyar embereket és mennyire nem érdekli a sajtó- és véleményszabadság. A holland zöldpárti EP-képviselő, egy nappal azután, hogy biztonságiakkal vezettette ki az Echo TV regisztrált stábját egy előadásáról, most azon háborodott fel, hogy sok magyar elmondta véleményét róla és a végletekig elfogult jelentéséről. Sargentini teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, az őt bírálókat trolloknak gúnyolta, láthatóan képtelen felfogni, hogy vannak olyanok, akik másként mernek gondolkodni, mint Soros emberei.
Vágólapra másolva!

Korábban több alkalommal hírt adtunk róla, hogy többször is elemi erejű felháborodás tört ki Soros politikusának, Judith Sargentininek a Facebook-oldalán.

  • először a Soros-Sargentini jelentésről szóló, 2018. áprilisi vitát követően alakult ki virtuális tumultus. Miután ismét becsmérelni kezdte a magyar kormányt, végeláthatatlanul érkeztek a hozzászólások a magyar emberektől.
  • a második komolyabb rohamra akkor került sor, amikor júniusban a holland EP-képviselő azzal dicsekedett közösségi oldalán, hogy az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) elfogadta a jelentését.
  • a diadalittas Sargentini egy nappal később sem tudott leállni a magyarok szidalmazásával, meg is lett az eredménye: a magyar emberek vállvetve álltak ki Magyarország mellett.

Soros európai politikusa mostanáig emésztette a történteket, és az Euronews-nak adott interjújában sértődötten

letrollozta a magyar embereket, azért mert el merték mondani a véleményüket róla.

A brüsszeli elit képviselőjének a világában tehát még véletlenül sem arról volt szó, hogy

  • a magyarok többsége felháborodott az elfogult, és előre megírt jelentésén,
  • és ennek hangot adva,
  • kifejezték véleményüket,
  • ahogy az egy normális demokráciában szokás.
Judith Sargentini szerint trollok mondták el tömegével a véleményüket, nem a magyar emberek Forrás: Youtube Euronews

Az hozzátartozik a történethez, hogy nem mindenki járt olyan jól, mint az Euronews, ugyanis az EchoTV stábja, annak ellenére, hogy regisztrált a tegnapi előadására, nem vehetett részt az eseményen. Ugyanis biztonsági őrök kivezették a televízió munkatársait a teremből.

A biztonságiak először azt hazudták, hogy nincs elég hely, noha a terem csak félig volt tele, majd azt állították, hogy nem regisztrált a stáb az előadásra. Miután a TV munkatársai megmutatták a regisztrációval kapcsolatosan kitöltött kérdőívet, kitalálták, hogy kellene egy másik engedély is, amiről addig szó sem volt.

Így a holland képviselőt nem lehetett kérdezni a Magyarországgal kapcsolatos, általa kezdeményezett szerdai vitanapról és az EP-választásokról sem.

Judith Sargentini, a válogatott hazugságoktól hemzsegő, általa összeállított Soros-Sargentini jelentésben - többek között - éppen a sajtó- és szólásszabadságot kérte számon a magyar kormánytól, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy igazi brüsszeli bürokrataként neki a véleményszabadság a saját véleményének szabadságát jelenti csak.

A Soros György kampánycsapatává vált Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans ma kényszerült magyarázkodni amiatt, hogy a szociáldemokraták csúcsjelöltjeként részt vesz a kampányban, miközben megtartotta pozícióját.

Néhány hete a Magyar Idők szedte össze, hogy Soros György, bevándorláspárti tőzsdespekuláns kikkel és hányszor találkozott tavaly az Európai Bizottság tagjai közül. A megdöbbentő összeállításból kiderül, hogy Soros gyakorlatilag kézivezérli az uniót. A leggyakoribb partnere Frans Timmermans.

A Soros személyes találkozóiról szóló feljegyzésekben Jean-Claude Juncker, Frans Timmermans, Emmanuel Macron vagy éppen a migrációs biztos, Dimitris Avramopoulos is szerepel. Közös, hogy soha nem tájékoztatják a közvéleményt arról, hogy a semmilyen választói felhatalmazással nem rendelkező Sorossal miről tárgyalnak.

Az is jól látható, hogy nem csupán a milliárdos tőzsdespekuláns, hanem alapítványainak munkatársai is rendszeresen találkoztak az európai vezető elit tagjaival.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint

több mint 20 alkalommal volt hivatalos találkozója Soros Györgynek a legfontosabb uniós biztosokkal azóta, hogy Juncker 2014. november 1-jén hivatalba lépett.

A bizottság naptárából vagy éppen Sorosék közösségi oldalai alapján kijelenthető, hogy az Open Society European Policy Institute EP-akkreditációval rendelkező 12 lobbistája 52 alkalommal, vagyis szinte heti rendszerességgel találkoznak a bizottság képviselőivel.