Lebontja tíz zagytározóját a gátszakadásban érintett brazil bányacég

accident Horizontal
Ennyi maradt Paracatu de Baixo faluból
Vágólapra másolva!
Lebontja 10 zagytározóját a brazíliai Vale SA bányavállalat a múlt héten történt gátszakadás miatt, ezzel pedig kitermelésének 10 százalékáról lemond – közölte kedden a Fabio Schvartsman, a cég vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Brazília Minas Gerais államában múlt pénteken szakadt át a Vale SA egy zagytározójának gátja, és iszap öntötte el a környező területet Brumadinho település közelében. A bányavállalat közlése szerint mintegy 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból. A múlt héten átszakadt tározó egyike a bányavállalat 19, Minas Geraisban található hasonló zagytározóinak. A cég már korábban megkezdte kilencnek a lebontását, és Schvartsman szavai szerint továbbiak lebontásáról döntött a cég.

Ennyi maradt Paracatu de Baixo faluból Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

A vezérigazgató közölte: cége felfüggeszti a lebontandó zagytározókat igénybe vevő vasérckitermelési tevékenységét. A tározókat három éven belül tervezik lebontani, amire 5 milliárd reált (373 milliárd forintot) szánnak – tette hozzá.

Már 84 áldozatról tudnak

Időközben 84-re emelkedett a brazíliai gátszakadás halálos áldozatainak a száma, de félő, hogy ez még növekedni fog, mert továbbra is 276 embert tartanak számon eltűntként – közölték az illetékes hatóságok.

Öten őrizetben

A helyi hatóságok kedden őrizetbe vették a Vale SA bányavállalat három alkalmazottját, valamint két külső mérnököt, akik legutóbb a gát stabilitását ellenőrizték. A hatóságok további hét gyanúsítottat keresnek. Minas Gerais, valamint Sao Paolo állam ügyészsége emberölés gyanúja, okirat-hamisítás, valamint környezet elleni bűntett ügyében folytat vizsgálatot. A bányavállalat közölte, hogy teljeskörűen együttműködik a hatóságokkal.

A brazil igazságügyi minisztérium összesen 11 milliárd reált (820 milliárd forintot) zárolt a Vale SA bányavállalat vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére. A pénzt az áldozatok kártalanítására és a környezeti károk enyhítésére tervezik felhasználni.