Kétezer nigériai ''focidrukker'' még mindig az oroszoknál van

horvát nigéria
A Croatia and Nigeria pose prior to the Russia 2018 World Cup Group D football match between Croatia and Nigeria at the Kaliningrad Stadium in Kaliningrad on June 16, 2018. / AFP PHOTO / Patrick HERTZOG / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - NO MOBILE PUSH ALERTS/DOWNLOADS
Vágólapra másolva!
Közel kétezer nigériai „focidrukker” még mindig Oroszországban tartózkodik annak ellenére, hogy a focivébé már rég véget ért.
Vágólapra másolva!

A világbajnokság idejére az orosz hatóságok ugyanis annyit lazítottak a beutazáson, hogy az érvényes meccsjeggyel rendelkező drukkerek vízum nélkül is beléphetnek az országba. Legalábbis addig, amíg maguknál tartják az erre a célra megalkotott FAN ID (szurkolói azonosító) nevű dokumentumot. Maga a koncepció egyébként sikeresnek bizonyult, ugyanis a szabályok szerint az azonosító érvényessége december 31-én járt le, ennek segítségével pedig korlátlanul utazhattak ki-be a birtokosai.

Az orosz belügyminisztérium azonban a múlt héten jelentette, hogy

több mint 12 ezer „szurkoló”, mondjuk így, átsiklott a határidő felett, azóta pedig illegálisan tartózkodtak az országban.

Azóta ezt a számot sikerült levinni 5500-ra.

A legnagyobb illegálisan ott tartózkodó csoportot a nigériaiak alkotják, még 1863-an vannak Oroszországban, szenegáliak közül pedig további 253-an.

A legdurvább az egészben, hogy a 32 csapatos, július 15-én véget ért világbajnokságra egyébként ki sem jutott Vietnám és Banglades „drukkerei” közül is maradtak még 911-en, illetve 456-an.

Az AP hírügynökség szerint meglehet, hogy sokaknál nem hagyott alább a vébéláz, míg mások azelőtt szerettek volna legálisan Oroszországba lépni, hogy továbbindultak volna az Európai Unió felé. Illetve számos beutazó azt mondta, hogy menedékkérelmet akartak benyújtani Oroszországban.
A tárca szerint a kiutasítások tovább folytatódnak, várhatóan március végéig.

KAPCSOLÓDÓIlyen még sosem történt foci vébénhttp://www.life.hu/news/20180714-2022ben-telen-aranyvasarnap-lesz-a-focivebe-dontoje.html