Már a hazájában, Hollandiában sem hisznek Judith Sargentininek

2019.02.01. 08:37

Holland parlamenti bizottsági meghallgatáson és Magyarországon tett kétnapos látogatáson próbálnak utánajárni annak, hogy mi igaz a hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentésben. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója kijelentette, hogy valójában az Európai Parlament az, ami szembemegy a szerződések szövegével, így inkább ellene kellene jogállamisági eljárást indítani.

A holland parlamentben utána fognak járni a Soros-Sargentini jelentésben szereplő gyanúsítgatásoknak, vádaknak és hazugságoknak – közölte a Magyar Időknek adott interjújában Marácz László, az Amszterdami Egyetem oktatója szerdán, a magyarországi jogállamiságról kezdeményezett vita után az Európai Parlamentben.

Judith SargentiniEurópai Parlament - Magyar Idők

Az adjunktus kifejtette, hogyholland kereszténydemokrata kezdeményezésre, február 14-én fogják megtartani a bizottsági meghallgatást, amelyre felállítanak tudományos, civil társadalmi, valamint általános politikai szekciót is, emellett számos különböző szakértőt is meghívtak.

Az ülést követően kétnapos magyarországi látogatást terveznek, hogy valós képet nyerhessenek hazánkban a jogállamiság, a sajtó és más egyéb, a jelentésben túlzóan és igaztalanul inkriminált terület helyzetéről.

Marácz László hangsúlyozta: a Soros-Sargentini jelentéssel ellentétben meghallgatják a másik felet, a magyar kormányt is.

A hazánkat elítélő jelentés megfogalmazója, Judith Sargentini zöldpárti holland európai parlamenti képviselő dokumentumánál sokkal részletesebb lesz a mostani vizsgálat, hiszen az ellenzéki, valamint a kormánypártok, a kormányzati szereplők, a tudományos élet és a civil társadalom számos szereplőivel is egyeztetni fog a bizottság – emelte ki az európai tanulmányok adjunktusa.

Marácz elmondta, hogy a holland parlament egész Kelet-Európában tervezi a jogállamiság helyzetének tényszerű vizsgálatát, és a sorozat első elemeként Magyarországot vizsgálják.

A holland törvényhozás honlapján már szerepel a 14-i bizottsági meghallgatás időpontja és az azt követő, kétnapos magyarországi tényfeltáró látogatás is.

Az Alapjogokért Központ igazgatója a vitán elhangzottak kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a közelebbről nem definiált uniós értékek címszava alatt a balliberális oldal igyekszik kisajátítani olyan fogalmakat, mint a demokrácia és a jogállamiság, és ezek alatt saját perverz liberalizmusukat értve vonják kérdőre az általuk renitensnek tartott államokat.Úgy gondolják, hogy aki a liberális krédót támadja, az egyben az egész emberiség ellen intéz kihívást, holott a liberalizmus csak egy a sok politikai álláspontból – és azokból is a rosszabbak közé tartozik – tette hozzá.

Szánthó Miklós szerint valójában nem a különféle, mondvacsinált „szakmai ügyek” állnak a Magyarország elleni támadások hátterében, hanem az uniós szervek által favorizált nyílt társadalomra, multikulturalizmusra és bevándorlásra vonatkozó, azokat elutasító magyar álláspont.

Erre rávilágított az is, hogy a vita során a Magyarországot bíráló felszólalók alapvető ténybeli tévedésekről adtak tanúbizonyságot, kiváltképp akkor, amikor Sargentini és mások is azt követelték, hogy a hazánk ellen folyó, jelenleg a tanács előtt lévő 7-es cikkelyes eljárásba vonják be az Európai Parlamentet – emlékeztetett rá.

Az uniós szerződések azonban egyértelműen rendelkeznek arról, hogy jelen szakaszban az EP képviselőjének részvétele kizárt: a tanácsban a tagállamok képviselői ülnek, most ők vizsgálják a kérdést.

A központ igazgatója szerint az EP bevonása így nemcsak sértené az intézményi egyensúlyt, de valójában azt jelentené, hogy az eljárást elindító EP-t, mint ügyészt, tanúként is meghallgatnák, ami nyilvánvalóan nonszensz.

Tehát éppen az EP az, amely szembemegy a szerződések szövegével, így valójában ellene kellene jogállamiság-eljárást indítani – szögezte le Szánthó Miklós.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, érdektelenségbe fulladt a Magyarországról szóló szerdai európai parlamenti vita Brüsszelben, csupán harminc képviselő volt kíváncsi a hazánk ellen folytatott támadássorozat újabb epizódjára. A balliberális képviselők csupán a már jól ismert brüsszeli bírálatokat és hazugságokat ismételték meg.

A Soros Györggyel rendszeresen találkozgató Frans Timmermans például közölte, hogy „Magyarországgal szemben érvényesíteni kell a jogainkat”.

Az Európai Bizottság alelnöke elsősorban a Stop, Soros! miatt emelte fel a szavát, ami szerinte korlátozza a migránsok jogait.

Másképp: az a probléma, hogy Magyarország nem akar migránsokat befogadni.

Olaf Stuger holland képviselő – Soros emberével ellentétben – viszont úgy fogalmazott, hogy

Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek szobrot kellene emelni, mert megvédi a határokat és a népét.

Európa határait le kell zárni!
Alain Destexhe belga liberális képviselő szerint az európai migráns- és menekültpolitika megbukott. A politikus az M1 aktuális csatornának adott interjújában kijelentette: Európa határait le kell zárni, és csak azokat fogadni, akik legálisan érkeznek. A brüsszeli regionális parlament képviselője Bevándorlás és integráció. Mielőtt túl késő lenne címmel írt könyvet. Az M1 műsorában azt is elmondta: eléggé kritikusan szemléli azokat a civil szervezeteket, amelyek manapság az emberi jogok védelmében szólalnak fel. Megjegyezte: teljesen irreálisnak és utópisztikusnak tartja azon elképzeléseket, hogy nyissák meg a határokat.