Most 560 forintért csótányt nevezhet el volt párjáról

Élő csótány lakott egy nő fejében: Videó!
Exéről most 2 dollárért akár "Istvánnak, vagy Kati csótánynak" is elnevezheti ezt a nem éppen népszerű háztáji rovart.
Vágólapra másolva!
Most, hogy közeleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban oly népszerű Valentin-nap, elég bizarr ötlettel állt elő az egyik brit természetvédelmi szervezet. Mindössze két dollárért, vagy másfél fontért most bárki elnevezhet egy tulajdonukban lévő csótányt a volt kedveséről - olvasható az Insider hírportálon.
Vágólapra másolva!

A Hemsley Conservation Centre (HCC) nevű természetvédelmi egyesület nem éppen szokványos programmal készül a február 14-i Valentin-napra, ami persze inkább egy pénzgyűjtő akció. Átszámolva 560 forintért bárki elnevezhet egy, a központukban őrzött csótányt az exéről. Sőt, az akcióban részt vevők akár barátjuk számára is elnevezhetnek egy rovart.

Most 2 dollárért akár "Istvánnak vagy Kati csótánynak" is elnevezheti exéről (lehet vezetéknévvel is!) ezt a nem éppen népszerű háztáji rovart Forrás: Thinkstock

Sőt, az adományozók egy igazolást is kapnak majd a névadásról. Ugyanakkor a szervezők megjegyzik, hogy a hivatalos papíron csak külön kérésre tüntetik fel az állat teljes nevét, nehogy tovább szítsák a feszültséget az egykori szerelmesek között. Ilyen kérések esetén a neveket csak a Hemsley Conservation Centre csótányterráriumainál fogják kiírni.

A csótányok neveit bemutató táblát ugyanakkor Valentin-napon a HCC-egyesület Facebook-oldalán is megosztják majd.

A természetvédelmi szervezet a befolyt összeget a meglévő projektjei finanszírozására kívánja fordítani. Persze az ötlet az óceán túlsó partjáról származik, nem a Hemsley Conservation Centre az egyetlen, amely hasonló programot hirdetett. Csakúgy, mint korábban, az érdeklődők idén is a bronxi és az idahoi Boise állatkertekben is elnevezhetnek egy-egy csótányt. Igaz, ott azt ajánlják, hogy inkább a jelenlegi párjuk nevét adják a rovarnak, "ezzel is szimbolizálva a szerelmük halhatatlanságát".

- olvasható a felhívás a tengerentúli állatkertek honlapjain.