Újabb titkok derültek ki a modern Kína létrehozójáról

Horizontal PORTRAIT PREMIER MINISTRE
Portrait d'archives daté d'octobre 1974 du vice-premier ministre de la République Populaire de Chine, Teng Hsiao-ping (Deng Xiaoping) (Photo by AFP)
Vágólapra másolva!
Teng Hsziao-pingről, a modern Kína megteremtőjéről szól az Antall József Tudásközpont legfrissebb, 900 oldalas kiadványa. A mű megismerése pótolhatatlan mindazok számára, akik a kínai politika mélyebb mozgásait akarják megérteni.
Vágólapra másolva!

A Teng Hsziao-ping-féle korszakváltást a magasan fejlett kínai hagyomány, az ország társadalmi léptéke és változatossága, az adott kor világainak intézményei, a globális rendszer technológiai és menedzsmenttudást megosztó nyitottsága, a Kínai Kommunista Párt természete és egy kreatív, szorgalmas nép hatalmas hozzájárulásai formálták.

Mindez azonban egy átmeneti periódusban történt, amikor az elsőszámú vezető nagymértékű szabadságot kapott, hogy a politikai folyamatokat irányítsa, és végső döntéseket hozzon.

Teng Hsziao-ping személyisége szintén formáló erő volt – többek között ennek a folyamatnak az összességére mutat rá az Antall József Tudásközpont legújabb kiadványa, amiben a nagyhatalommá váló Kína létrehozóját ismerhetjük meg.

Teng Hsziao-ping teljesen átformálta Kínát az 1970-es évek végétől Forrás: AFP

Gyökeresen átformálta Kínát

Ezra F. Vogel tisztában volt azzal, milyen nehéz fába vágja a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy könyvet ír Teng Hsziao-pingről. Az apró termetű, de annál karizmatikusabb, „acélgyárnak" nevezett pekingi csúcsvezetőről ugyanis nem könnyű írni: amikor Teng az 1920-as évek Párizsában és később a sanghaji illegális munkásmozgalomban tevékenykedett, semmilyen írásos feljegyzést nem hagyott maga után. Ezzel nemcsak ellenségeinek, többek közt a Mao Ce-tung végnapjaiban tomboló „négyek bandájának" nehezítette meg a dolgát, hanem későbbi életrajzíróinak is. Ám az amerikai szerző vállalta a kihívást, s Teng pályájának részletes megrajzolása során imponáló felkészültségről tett tanúbizonyságot.

Műve egyszerre lenyűgöző elemzés és izgalmas korrajz, amely megmutatja, hogy

amikor Teng 1992-ben háttérbe húzódott, már elérte, amit hazája újabb kori politikusainak másfél évszázadon át nem sikerült.

Az „acélgyár" célkitűzéseinek konok és szenvedélyes követése által gyökeresen megreformálta Kínát, ideértve külvilághoz való kapcsolatát, kormányzati rendszerét és társadalmi szerkezetét. Leköszönése után az ország gazdasági szárnyalása folytatódott, az általa levezényelt strukturális átalakítás pedig – a Tienanmen téri vérfürdő ellenére – bő két évtizedig kitartott, s könnyen lehet, hogy több-kevesebb módosítással a távoli jövőben is hatni fog.

Így tudták lekőrözni Moszkvát

Ezra F. Vogel könyve fejezetről fejezetre mutatja be, hogy a Teng-féle korszakváltást egy zseniális államférfi rendíthetetlen akarata, a magasrendű konfuciánus hagyomány, az ország földrajzi-társadalmi méretei, az adott kor intézményei, a globális faluvá zsugorodó világ nyitottsága, a Kínai Kommunista Párt császárkort idéző „mandarinjai" és egy kreatív, büszke, szorgalmas nép nagyarányú erőfeszítései együtt tették lehetővé.

Teng mindvégig harmonikus kapcsolatokra törekedett a nemzetközi politikában. A politikus balján Francois Mitterand, volt francia elnök Forrás: AFP/Gabriel Duval

A kínai politika rejtelmei iránt érdeklődő magyar olvasók számára egyértelmű alapmű a Teng életéről szóló kiadvány. Megismerhetjük, hogyan is jutott el a hatalom csúcsára a modern Kína létrehozója, és milyen módon érte el, hogy Peking szemben Moszkvával képes volt megfelelni a XX. századi végi kihívásoknak.

A könyvben bemutatott politikus nélkül szinte teljesen biztos, hogy napjaink Kínája teljesen más lenne, mint amit nap mint nap látunk az ázsiai nagyhatalomról.

A nagyhatalmi politika alapja

Teng 1974-ben az első pekingi vezető volt, aki beszédet tartott az ENSZ-ben, és kijelentette: ha Kína valaha is zsarnokká válna, és elnyomna, illetve kizsákmányolna másokat, különösen a fejlődő országokat, akkor fel kell tárni, hogy a kínai népköztársaság „szocialista imperialista" állammá vált, és a kínai néppel együttműködve el kell űzni a pekingi kormányt. 1991 augusztusában, amikor Vang Csen értesült arról, hogy Gennagyij Janajec puccsot kíérelt meg Gorbacsov ellen, táviratot küldött a pártközpontba, és javasolta, hogy támogassák a Janajec-csoportot. Teng úgy válaszolt:

kerüld a rivaldafényt, ne törj az élre, próbálj elérni valamit.

Teng Hsziao-ping véleménye szerint Pekingnek nem szabad beavatkoznia más államok belügyeibe.

Teng öröksége egyértelműen meghatározza a mai Kínát is, és erre a legjobb példa, hogy a 2010-es évek elején több vezető politikus is egy aktívabb Kínát szorgalmazott a nemzetközi téren. A belső vitákat követően a pekingi vezetés arra jutott, hogy a jövőben is harmonikus kapcsolatokra törekednek majd a különféle államokkal. Teng minden bizonnyal azt mondaná, hogy Kína sose viselkedjen a más országok belügyeibe avatkozó, hegemóniára törekvő államként. Ápoljon harmonikus kapcsolatokat a többi országgal, s összpontosítson a saját békés fejlődésére.