Vágólapra másolva!
A férfi azért nem adott enni a gyerekének, mert az hitte, a négyéves fiú nem az övé. Mint kiderült, ebben is tévedett.
Vágólapra másolva!

Az ukrán férfi Aleksandr Molchenko amikor kitalálta, hogy felesége, Natalia korábban nem tőle esett teherbe, ezért

egész egyszerűen nem adott enni a kisfiúnak,

Vladik Molchenkónak.

Amikor a szociális munkások megmentették a gyereket, még hét kiló sem volt. A DNS-teszt később igazolta, hogy a férfi az apa.

Úgy tudni, Vladik Molchenkót

egy kézzel készített faketrecben tartották, ahol a saját ürülékében fetrengett.

A kisgyerek szándékos éheztetése miatt Aleksandr Molchenko és felesége, Natalia – aki semmit sem tett férje kegyetlensége ellen – akár életük végéig is börtönben maradhatnak.

A kisfiú most három lánytestvérével árvaházba került, súlya pedig a korához képest már normális.