Perelné a szüleit, mert nem egyezett bele, hogy megszülessen

Vágólapra másolva!
Egy 27 éves, Raphael Samuel nevű fiatal indiai férfi úgy döntött, hogy beperli a saját tulajdon szüleit, amiért azok a hozzájárulása nélkül adtak neki életet.
Vágólapra másolva!

Az ember először azt hihetné, hogy egy egészen szürreális komédiába csöppent bele, de a helyzet annyira komoly, hogy Indiában már külön mozgalom is indult. A magukat antinatalistáknak valló személyek negatív eseményként értékelik a születést, emiatt pedig tartózkodnak is az emberi reprodukciótól, mivel az morálisan nem helyes szerintük.

Az indiai férfi

azért azt hozzátette, hogy mennyire szereti a szüleit és hogy milyen fantasztikus élete volt ez idáig, neki inkább azzal van problémája, hogy őt „saját örömükre és élvezetükre" szülték meg.

A mumbai újhullámos mozgalmár szerint „nem kellett volna ráerőltetni az életet, és másokat sem szeretne befolyásolni ezzel".

Mint mondta, azt sem érti, hogy miért kellene kitennie egy másik életet a iskolába járás és a karrierépítés viszontagságainak, főleg „amikor az nem kérte ezt". Azt is hirdeti, hogy a gyerekek az égvilágon semmivel sem tartoznak szüleiknek.

Arról nem érkezett hír, hogy mégis hogyan képzeli el a fogantatás előtti kommunikációt a leendő szülőkkel, illetve arra sem derült fény, hogy Raphael Samuel családja mit szól a perhez.