A legfrissebb adatok szerint tízen haltak meg a házomlásban

2019.02.07. 19:26

Csütörtök estére tízre emelkedett az isztambuli házomlás halálos áldozatainak száma – közölte Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója.

Szerdán még csak két halottat találtak meg a nyolcemeletes összeomlott ház romjai alatt.

A mentésben dolgozók eddig 13 sérültet mentettek ki a romok alól, köztük egy ötéves kislányt 19 órával az omlás után.

A romok alól kimentett sebesült nőt visznek mentőkhözForrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Jelenleg három ember ápolnak intenzív osztályon – nyilatkozta a kormányzó.

Ali Yerlikaya egyúttal jelezte, hogy az omlás miatt a szakemberek szerkezeti szempontból átvizsgálják a háztömbben található összes épületet.

Az összedőlt egy többemeletes ház a török nagyvárosbanForrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Az isztambuli ügyészség vizsgálatot kezdett a szerencsétlenség okának feltárására. Annyi már ismert, hogy a ház alsó öt szintje 1992-ben hatósági jóváhagyással épült, míg a felső hármat később már engedély nélkül építették. Az épületben 14 lakás volt, ahová összesen 43-an voltak bejelentve.

A mentésben dolgozók eddig 13 sérültet mentettek ki a romok alólForrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A környezetvédelmi és városrendezési miniszter, Murat Kurum a déli órákban még azt mondta a sajtónak, hogy hangokat hallanak a romok alól. A török katasztrófaelhárítás elnöke, Mehmet Güllüoglu napközben azt nyilatkozta, hogy nem tudja megmondani, hányan lehetnek még a romok alatt.A nyolcszintes ház nem szerepelt a városrendezési minisztérium kockázatos épületekről vezetett nyilvántartásában.

Az épületben 14 lakás volt, ahová összesen 43-an voltak bejelentveForrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A török hatóságok hírzárlatot rendeltek el az ügy kapcsán, így csak a hivatalos forrásból származó információk tehetőek közzé.

KAPCSOLÓDÓ CIKK