Naponta fogják el az Iszlám Állam menekülő terroristáit a kurdok

2019.02.07. 16:09

Az Egyesült Államok által támogatott kurd erők napi szinten fognak el terroristákat, akik az Iszlám Állam még megmaradt területeiről menekülnek el.

Az AFP hírügynökség jelentette a napokban, hogy egy Martin Lemke nevű német dzsihadistát is elkaptak Szíriában, akit két felesége is kísért. Állítólag olyan egészségügyi problémái léptek fel, ami miatt már nem tudta folytatni a harcot az egyre inkább visszaszoruló kalifátusban.

A kurd irányítású Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője, Musztafa Bali elmondta az AFP-nek, hogy gyakorlatilag napi szinten fogják el a terrorszervezet korábbi külföldi harcosait.

Szürkével az Iszlám Állam területei 2019. február 7-én. Sárgával a kurd erők, lilával az iraki, pirossal pedig a szíriai kormáynerőkForrás: liveuamap.com

Egy kurd külügyi tisztviselő azt is elárulta, hogy az elmúlt három hétben 50 külföldi dzsihadistát kaptak el. A fent említett Lemkével egyidőben, két különleges művelet során például egy Husszein Fardid nevű egyiptomi és egy Szalem al-Shamrani nevű szaúdi terroristát is lekapcsoltak.

Lemkéről a német sajtó kiderítette, hogy jelenleg 28 éves és a külföldi harcosok között befolyásosnak számított. A férfi 2014-ben érkezett a kalifátusba, ahol azonnal csatlakozott a Hisbah nevű iszlámrendőrséghez, majd később vélhetően csatlakozott a rettegett Amniyathoz, az Iszlám Állam hírszerzéséhez. Ehhez képest feleségei szerint csak technikusként segítette a szélsőségeseket.

Iszlám Állam, AmaqForrás: AFP Illusztráció

A kurd erők arról is beszámoltak, hogy jelenleg több száz külföldi iszlamistát tartanak őrizet alatt, többek között egy Mohamed Haydar Zammar nevű szíriai származású német állampolgárt is, akit azzal is vádolnak, hogy segített megtervezni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat.

A dzsihadisták ráadásul nagyon szeretnék, ha kiadnák őket a származási országokba, minden bizonnyal abban reménykednek, hogy az uniós jog miatt jobb sors vár rájuk, mint a Közel-Keleten.A probléma ezzel csak az, hogy a kibocsátó országoknak nem igazán akaródzik átvenni őket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint amióta tavaly decemberben a kurd erők előrenyomulása még intenzívebbé vált, összesen 34 ezer ember, többségében a dzsihadisták hozzátartozói, nők és gyerekek menekültek el az Iszlám Állam területéről. De azért kiemelték, hogy körülbelül 3200 terrorista is volt köztük.