Többen nézték tévén Donald Trump évértékelőjét, mint tavaly

US President Donald Trump delivers the State of the Union address Horizontal
Donald Trump, a háttérben Mike Pence alelnök és Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke
Vágólapra másolva!
Valamivel többen nézték tévén idén az amerikai elnök évértékelőjét, mint tavaly, de kevesebben, mint tavalyelőtt - adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az idén 46,8 millióan voltak kíváncsiak arra, hogy Donald Trump mit mond az Egyesült Államok állapotáról, míg tavaly 1,2 millióval kevesebb embert érdekelt a beszámolója. Tavalyelőtt viszont 900 ezerrel többen ültek a képernyők elé, mint idén. Az akkori érdeklődés élénksége a premierjelleg okán érthető, hiszen abban az évben mondott Trump először ilyen beszédet.

Donald Trump, a háttérben Mike Pence alelnök és Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke Forrás: AFP/Saul Loeb

A tévék versenyében a legtöbb nézőt a Trumphoz barátian viszonyuló Fox News hírcsatorna hódította el: 11,1 milliót. A második az NBC lett 7,1 millióval, majd a sorrend: CBS 6,7, ABC 5,9, MSNBC 3,8 és CNN 3,4 millió nézővel.

Az AP megjegyzi, hogy a Fox 11,1 millió nézőjéből csaknem 4 millió elkapcsolt a demokrata Stacey Abrams válaszfelszólalásáról.