Úgy tűnik, február a kamuorvosok hónapja - Az álsebész után itt az álfogorvos

Vágólapra másolva!
Az már most biztos, hogy az 50 éves férfinek nincs fogorvosi végzettsége, ahogy az is, hogy jogtalanul és törvénytelenül látott el betegeket. A több órás házkutatáskor több fogorvosi eszközt is lefoglaltak, ezek a később bizonyítékként szolgálhatnak majd. Az egész Romániában, Ilfov megyében történt – írja a Szatmar.
Vágólapra másolva!

Costel Sandu - aki korábban kőművesként dolgozott - Gruiu településen levő lakásán rendezett be magának egy rendelőt, de nem szerepel a fogorvosi kollégium nyilvántartásában.

Állítólag a fogorvos nejétől tanulta el a mesterséget, és falubelijei elégedettek az általa nyújtott szolgáltatásokkal.

Néhány napja egy olasz férfiról írtunk, aki Romániában plasztikai sebésznek adta ki magát, és valószínűleg műtött is.