Egyre gyorsabban döntenek a migránsokról Németországban

Vágólapra másolva!
A német hatóságok egyre gyorsabban bírálják el a migránsok menedékkérelmét, de a bevándorláspárti NDK-beli kommunista utódpárt, a Die Linke szerint a befogadás folyamata még mindig nem elég gyors. Több százezer menekültstátuszra nem jogosult migránst viszont nem lehet kitoloncolni, mert akadályozzák ezt az álcivil szervezetek. Nagyjából 300 ezer migráns hollétéről pedig nem tudni semmit.
Vágólapra másolva!

A bevándorláspárti szélsőbaloldali párt kérdéseket intézett a szövetségi belügyminisztériumhoz a migránsokkal kapcsolatosan.

Migránsok Németországban. A kép illusztráció Forrás: AFP

A belügyminisztérium által közzétett adatokból kiderült, hogy

Az első negyedévben még 9,2 hónap kellett ahhoz, hogy döntés szülessen egy benyújtott kérelemről. A második negyedévben ez 7,3 hónapra csökkent – írja a 888.hu a Funke Mediengruppe című német lap információira hivatkozva.

Két évvel ezelőtt még 10,7 hónapig tartott egy elbírálás. A mostani 6 hónapos várakozási idő azonban még mindig messze van a céltól, hiszen

Angela Merkel kancellár 2015-ben abban állapodott meg a tartományi vezetőkkel, hogy 3 hónap alatt el fognak bírálni minden menedékkérelmet.

A jelentés szerint a legtöbbet az afgánoknak kell várniuk, de a szomáliaiak kérelmének elbírálása is hosszabb ideig tart az átlagnál.

Ha valaki Szíriából jött Németországba, az előnyt élvez,

mert az ő ügyében átlagosan már 4,4 hónap alatt döntés születik.

A kísérő nélkül érkező kiskorú migránsoknak átlagosan 7,7 hónapot kell várniuk a menekültkérelmük elbírálására.

Németország-szerte vitáznak arról, hogy milyen eljárással lehetne minél pontosabban megállapítani egy migráns valódi életkorát, hiszen

sokan fiatalkorúnak hazudják magukat, hogy könnyebben megkaphassák a menekültstátuszt.

Az NDK-beli kommunista utódpárt, a Die Linke egyik politikusa, Ulla Jelpke szerint

Ulla Jelpke Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Wolfgang Kumm

A bevándorláspárti politikus úgy véli, hogy így nemcsak gyorsabbak, de hatékonyabbak is lehetnének.

A túl hosszú eljárási procedúra ok nélküli bizonytalanságban tartja a migránsokat – mondta Jelpke.

Hozzátette, hogy meg kellene adni a tartózkodási engedélyt minden olyan migránsnak, aki több mint 12 hónapja várakozik arra, hogy elbírálják a menedékkérelmét.

Németországban a menedékkérelmet benyújtott migránsok 40%-a kap menekültstátuszt, uniós szinten ez az arány 30%.

A magasabb arány részben azzal magyarázható, hogy

a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) munkatársai könnyen megvesztegethetőek a migránsok által,

ahogy arra a legutóbbi brémai botrány is rámutatott.

Kiderült például, hogy

közveszélyes és terrorgyanús iszlamista migránsoknak adtak menekültstátuszt.

A másik magyarázat a jelenségre az, hogy a német törvények alapján könnyebben lehet Németországban menekültstátuszt kapni, mint más EU-tagállamokban.

További probléma, hogy

azon migránsokat, akiknek a menedékkérelmét elutasították, nehezen vagy egyáltalán nem lehet kutasítani.

Ennek két oka van.

Ez egyik az, hogy a bevándorláspárti álcivil szervezetek jogi úton próbálják meg akadályozni a kitoloncolást, illetve nagyjából

300 ezer Németországban élő migráns hollétéről semmit sem lehet tudni,

ők egyszerűen eltűntek a hatóságok szeme elől, így magától értetődően kiutasítani sem lehet őket.