A franciaországi illegális migránsok bűncselekményből tartják fenn magukat

migránsok vonulnak
Migránsok vonulnak Észak-Franciaország területén 2017. április 14-én: többségük embercsempészeknek fizetett az útért
Vágólapra másolva!
Növekedett az illegális migránsok által elkövetett rablások száma a Párizs melletti Seine-et-Marne megyében. A rendőrség hiába fogja el őket, a bíróságok rendkívül enyhe büntetéseket szabnak ki. A börtönök egyébként is túlzsúfoltak, és azok is szépen lassan a radikális iszlám fennhatósága alá kerülnek. 
Vágólapra másolva!

Szíriai és líbiai illegális migránsokat tartóztatott le francia a rendőrség a Párizstól délkeletre található Seine-et-Marne megyében. A két rabló először egy Sainte-Colombe-ban lévő házat akart kirabolni. Mivel a lakók is otthon tartózkodtak, és megzavarták őket, a rablók elmenekültek. Menekülés közben úgy gondolták, hogy a szomszédos Longueville-ben is betörnek egy házba. Kővel betörték az ablakát, a megszólaló szirénát hatástalanították, és behatoltak. Egy szomszéd hívta ki a rendőröket, akik tetten érték a két illegális migránst, amint épp az ékszereket pakolták össze.

Kihallgatás közben a rablók elmondták, hogy papírok nélkül tartózkodnak Franciaországban, egyikük sem francia állampolgár. A líbiai és szíriai illegális migránsok egy hotelben éltek Hauts-de Seine megyében, ennek kapcsán jogosan merül fel a kérdés, hogy ha illegálisan, papírok nélkül tartózkodtak ott, vajon miből tartották fenn magukat.

A kihallgatás során a szokásos forgatókönyv következett:

az illegális migránsok magukat kiskorúnak vallották, miközben már korábban, egy másik eljárásban megállapították róluk, hogy nagykorúak. Ezen kívül mindketten többféle, személyi azonosításra alkalmas, hamisított papírral is rendelkeztek.

Az ügyészség megállapítása szerint egy olyan széles körben terjedő jelenségről van szó, amely egyre erőteljesebben van jelen a francia hétköznapokban és terjedt el az elmúlt időszakban. Az elkövetők profilja mind ugyanolyan: illegális, papírok nélküli migránsokról van szó, akik bűnözésből élnek, és

akik mindannyian kiskorúnak vallják magukat, hogy enyhébb büntetést kapjanak egy esetleges lebukást követően, miközben nagykorúak.

Az ügyészség a két illegális migráns által elkövetett rablás miatt hat hónap letöltendő börtönbüntetést kért, a bíróság azonban másképp döntött, és csak négy hónap felfüggesztetett börtönt kaptak.

Migránsok vonulnak Észak-Franciaország területén még 2017 áprilisában: többségük embercsempészeknek fizetett az útért Forrás: AFP/Philippe Huguen

Macron még több migránst akar

A Párizs környéki kerületek egyébként zömében katasztrofális állapotba kerültek a macroni bevándorláspárti politika következtében. Az Origo is megírta, hogy Macron megindította európai parlamenti választási kampányát, és még a jelenleginél is több migráns érkezését jelentette be, és azzal kampányol, hogy a migráció egy jó dolog.

Azt is tudjuk már, hogy egy másik párizsi elővárosban, Seine-Saint-Denisben

szabályos köztársaságon kívüli terület jött létre, ahogy Macron bukott belügyminisztere, Collomb fogalmazott még lemondása előtt.

Ebben a teljesen eliszlámosodott Párizs környéki elővárosban a radikális iszlám vette át az uralmat, ez a jelenség pedig más bűnöző, szervezett bűnözésből élő bandákat is odacsábít, de a Franciaországba már bejutott illegális migránsok is előszeretettel bujkálnak ebben a negyedben, mivel oda a rendőrség már nem is megy be. További komoly probléma, hogy a migránsok finanszírozásában az állam teljesen magára hagyta az önkormányzatokat, komoly pénzügy problémákat okozva ezzel a helyi testületeknek.

Az illegális migránsok munka és hivatalos tartózkodási engedély nélkül, főként bűncselekményből tartják fenn magukat, ahogy azt az actu.fr francia internetes lap is megírta a két illegális migráns által elkövetett rablásokról beszámolva.

A bíróságok enyhe ítélkezési gyakorlata pedig azt mutatja, az elkövetőket inkább felmentik, akik ezután ott folytatják, ahol abbahagyták.

Az is igaz, hogy a lassan a radikális iszlám fennhatósága alá kerülő francia börtönökben már nincs elegendő hely, új börtönök létrehozására pedig nincs költségvetési fedezet.