Még az is megeshet egy oklahomai városban, hogy a decemberben meghalt korábbi polgármester nyeri a választásokat áprilisban. Támogatói ugyanis nagyon nem szeretnék, ha ellenfele lenne az új városvezető.

A 72 éves Charles Lamb, az oklahomai Edmond város polgármestere éppen harmadik ciklusára és a közelgő választásokra készült, amikor tavaly decemberben váratlanul meghalt.

Ugyanakkor ekkor már késő volt levenni a nevét a szavazólapról, illetve mást sem lehetett hozzáadni az indulókhoz. A keddi, háromindulós első fordulóban pedig a szavazatok harmadát (!) megkapva a második helyen végzett, ez pedig azt jelenti, hogy továbbjutott az áprilisi második kiírásba.

„Támogatói" azt mondják, azért szavaztak a korábbi városvezetőre, mert nem szeretnék, ha a keddi szavazáson első, egyébként szintén korábbi polgármester, Dan O'Neil nyerje a végső voksolást. Ha pedig sikerülne a halott politikust győzelemre segíteni, akkor a városi tanács választhatná ki az utódját.

O'Neil mindenesetre „kínosnak" nevezte a szituációt, de mint mondta, megpróbálja majd bebizonyítani Lamb támogatóinak, hogy képes lesz úgy irányítani a 90 ezres Edmondot, mint elődje.