A pedofil exrendőr állítja, ő csak áldozata egy 14 éves lány játékának

2019.02.18. 17:00

A 38 éves férfi, Peter Drummond 2006 óta dolgozott a brit terrorelhárításnál. Egy csevegőszobában ismerkedett össze egy 14 éves lánnyal, akit titokban többször is meglátogatott otthon. A férfi állítja, fogalma sem volt róla, hogy a szeretője kiskorú, mivel külsejét és gondolkodásmódját tekintve is elég érettnek találta. Miután a bíróság pedofíliáért elítélte, a sajtóhoz fordult.

A tárgyalás ma lezárult – írja a Daily Mail. A 38 éves férfit bűnösnek találták kiskorú megrontása miatt. Ez az ügy a portálnak nyilatkozó Fiona Elder jogász szerint tökéletesen tükrözi a közösségi média veszélyeit, ráadásul, mint kiderült, az eset sokkal árnyaltabb, mint amilyennek elsőre tűnik.

A fiatal lány az interneten, egy bizonyos Kik nevű csevegőszobában ismerkedett össze a férfival.

Sokat beszélgettek, titkokat árultak el egymásnak, így idővel bizalmi kapcsolat alakult ki közöttük, majd megtörtént az első találkozás is. A férfi a tárgyalás során sosem tagadta, hogy lefeküdt volna a lánnyal – erre egyébként DNS-bizonyítékokat is találtak a tini hálószobájában. 

Ez a pedofilügy sokkal árnyaltabb, mint amilyennek elsőre tűnikForrás: Shutterstock

Kiderült ugyanakkor, hogy a lány pénzt fogadott el Peter Drummondtól, amelyből cipőket vett magának. A hirtelen jött költekezés a lány anyjának is feltűnt, majd az iskolában is elkezdtek pletykálni a tini rendőr szerelméről. A lány anyja arról is tudott, hogy a férfi a házban járt, de állítólag ő egyszer sem találkozott vele.

Peter Drummond verziója szerint, amikor először elkezdtek beszélgetni a lánnyal, fel sem merült benne, hogy fiatalabb lehet 17-18 évesnél. A lány állítólag bevonta a férfit a személyes ügyeibe. A vér szerinti apjára panaszkodott, és azzal fenyegetőzött, ha nem sikerült rendeznie a családi viszonyokat, akkor kárt tesz magában. A férfi erről próbálta lebeszélni. A lány végülmegadta neki a lakcímét, még azt is pontosan leírta, hol tud parkolni a ház előtt úgy, hogy ne vegyék észre.

Ekkor feküdtek le először, amit Drummond szerint a lány kezdeményezett. Később azzal jelentkezett nála, hogy megint öngyilkos gondolatok gyötrik, ekkor ment át hozzá másodszor – ekkor mászott be az ablakon. Újra lefeküdtek egymással, ezután kapta a lány Drummondtól a pénzt, amit cipőkre költött. „Csak fel akartam vidítani” – áll a férfi vallomásában.