Botrány a luxusmárka körül az öngyilkos ruha miatt

2019.02.20. 10:58

Botrányos divatbemutatón van túl a Burberry, amely egy ellentmondásos kiegészítővel haragította magára a divatszakmát és sok más embert is. A jellegzetes csomó érzékenyen érintheti az öngyilkosok hozzátartozóit, vagy azoknak a rokonait, akiket kötéllel végeztek ki.

Hatalmas a botrány a divatvilágban. Az után, hogy a Gucci kényszerült egy galléros pulóver visszahívására rasszista visszhangok miatt, most a Burberrynek kell magyarázkodnia.

Február 17-én a londoni divathéten vonultak fel a divatcég ruháiban a modellek, amelynek az egyik kiegészítője egy kötél volt,

amely az akasztáshoz használt jellegzetes hurokkal volt megkötve.

Az ellentmondásos kiegészítő félelmet keltő, és érzékenyen érint embereket, ugyanis az felidézi a lincselések hangulatát, illetve öngyilkosságra is utalhat.

Emiatt Liz Kennedy, a luxusmárka egyik vezetője kénytelen volt bocsánatot kérni – írja a Guardian.

A közleményben a cég azt írja, hogy rendkívül sajnálják, ha valakit megbántottak, a ruhát természetesen eltávolították az őszi-téli kollekcióból, és minden képet, amelyen az látható.

Riccardo Tisci, a cég kreatív igazgatója azt mondja, hogy eredetileg tengerészeti motívumként tekintettek az ötletre, de valóban szerencsétlennek és intenzívnek nevezte a megvalósítást.

Az Instagramra egy modell is posztolt a ruhadarabról, ő úgy kezdi bejegyzését, hogy
Az öngyilkosság nem lehet divat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@burberry @riccardotisci17 Suicide is not fashion. It is not glamorous nor edgy and since this show is dedicated to the youth expressing their voice, here I go. Riccardo Tisci and everyone at Burberry it is beyond me how you could let a look resembling a noose hanging from a neck out on the runway. How could anyone overlook this and think it would be okay to do this especially in a line dedicated to young girls and youth. The impressionable youth. Not to mention the rising suicide rates world wide. Let’s not forget about the horrifying history of lynching either. There are hundreds of ways to tie a rope and they chose to tie it like a noose completely ignoring the fact that it was hanging around a neck. A massive brand like Burberry who is typically considered commercial and classy should not have overlooked such an obvious resemblance. I left my fitting extremely triggered after seeing this look (even though I did not wear it myself). Feeling as though I was right back where I was when I was going through an experience with suicide in my family. Also to add in they briefly hung one from the ceiling (trying to figure out the knot) and were laughing about it in the dressing room. I had asked to speak to someone about it but the only thing I was told to do was to write a letter. I had a brief conversation with someone but all that it entailed was “it’s fashion. Nobody cares about what’s going on in your personal life so just keep it to yourself” well I’m sorry but this is an issue bigger than myself. The issue is not about me being upset, there is a bigger picture here of what fashion turns a blind eye to or does to gain publicity. A look so ignorantly put together and a situation so poorly handled. I am ashamed to have been apart of the show. #burberry. I did not post this to disrespect the designer or the brand but to simply express an issue I feel very passionate about.

(@liz.kennedy_) által megosztott bejegyzés,

Természetesen a Burberry közösségi oldalait elárasztották a dühös bejegyzések.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!