Letartóztatták a színészt, aki megverette magát, hogy lejárassa Trumpot

Vágólapra másolva!
Letartóztatták a chicagói hatóságok a Jussie Smollett nevű színészt, aki január végén azt állította, hogy rasszista támadók verték meg, miközben Donald Trump híres jelmondatát kiabálták.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerdán jelentette be, hogy Jussie Smollettet gyanúsítottként kezelik tovább, miután egyre furcsább részletek derültek ki a január 29-i „megtámadásával” kapcsolatban. Csütörtökön pedig tovább is lépett az ügy, a férfi már őrizetben van.

A sztori röviden annyi, hogy az Empire című sorozat színésze, az afroamerikai és nyíltan meleg Smollett január 29-én azt állította, hogy két maszkos férfi támadta meg, miközben sétált hazafelé egy étteremből. Mint mondta, a „támadói” rasszista és homofób módon is inzultálták, leöntötték valamilyen vegyi anyaggal, és egy kötelet is a nyaka köré tekertek, miközben azt kiabálták, hogy „This is a MAGA country!”, magyarul „Ez egy MAGA-ország!”. (A MAGA, tehát „Make America Great Again!” Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának a szlogenje volt, és azt jelenti, hogy Tegyük újra naggyá Amerikát!) A „történtek” után még saját lábán el is ment egy kórházba, ahol az állapota kielégítő volt.

A nemzetközi balliberális sajtónak és egyben álhírgyárnak több se kellett a nyálcsorgatáshoz, ugyanis olyan kombó jött össze ebben az ügyben, hogy még Guy Verhofstadt is csak csettintene: egy kisebbségi, ártatlanul sétálgató, meleg fekete férfit, aki egyben LGBT-aktivista is, megtámadtak a konföderációs mételyből szabadult, szélsőtrumpista, reakciós, neonáci, a Ku-Klux-Klant idéző fehér felsőbbrendűséget hirdető gaz és maradi bűnözők.

Szinte már meg sem kell lepődni azon, hogy a forráskritika és a tények lenyomozása helyett egyből Donald Trump mozgalmát kezdték el támadni, miszerint az visszataszítja a haladó liberális országot a sötét középkorba. De ezúttal például

elsiklottak olyan forradalmian új közbiztonsági fejlesztések megléte mellett, mint például a köztéri megfigyelők kamerák felvételei.

A rendőrség ugyanis megnézte ezeket, és ott, ahol Smollett állította, nemhogy őt nem verték meg, de mást sem. Két, a környéken sétáló férfit kikérdeztek, de a csavar még csak ezután jött.

Kiderült ugyanis, hogy egy nigériai testvérpárt kapcsoltak le a hatóságok, akik közül az egyik pont abban az Empire című tévésorozatban dolgozott, ahol Jussie Smollett.

A rendőrség ezután bejelentette, hogy a „nyomozás új irányt vesz”, a színészt pedig már nem áldozatként kezelik, és újra ki fogják kérdezni. A CBS hatósági informátorai szerint a két testvér azt mondta a kihallgatáson, hogy valójában Smollett fizette le őket, hogy verjék meg. A kötelet egy közeli boltban vették, ami elő is került a házkutatás során, a maszkokkal és a vegyi anyaggal, ez esetben hipóval együtt.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a szánalmas és nevetséges baloldaliak meddig képesek még lealjasodni csak azért, hogy lejárassák Donald Trumpot és republikánus követőit?

Ahogyan az ottani balos sajtót ismerjük, ha nem bukik le a színész, már túl lenne a kétezredik interjúján, dokumentumfilmek sorát vetítenék a férfiról, a traumát feldolgozó könyve pedig már nyomtatásban lenne.