David Cameron tanácsadója kiállt a magyar családvédelmi akcióterv mellett

2019.02.21. 21:49

Nagy érdeklődés övezi a külföldi sajtóban is az Orbán-kormány hétpontos családtámogatási programját, aminek részleteiről Novák Katalin a BBC-nek is beszámolt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az interjúban kiemelte: „Bízom benne mindezen támogatások vissza tudják adni a magyar emberek jövőbe vetett hitét, amit korábban elvettek tőlük.”

A Mandiner számolt be róla, hogy a BBC is egy terjedelmes riportban foglalkozott a magyar családtámogatási politikával, ahol Novák Katalin államtitkár mellett David Cameron, volt brit miniszterelnök tanácsadóját, Philip Blond családügyi szakértőt is kérdezték a témában.

Blond szerint minden esély megvan rá, hogy sikeres legyen a program, továbbá úgy fogalmazott:

Pont a mértéke és vakmerősége miatt tudja érzékeltetni az újfajta politikai irányzatokat, amelyekre a nyugati államokban is szükség lenne.

Szerinte ezt a progresszív oldalnak is támogatnia kellene, függetlenül attól, hogy egyetért-e a kormány minden intézkedésével, vagy sem.

Úgy gondolom, hogy biztonságossá tenni a családok életét egy olyan cél, amit nekünk is követni kellene – hangsúlyozta a szakértő.

Az interjúban Novák Katalin a legszemélyesebb közügynek nevezte a gyermekvállalást, mert mint fogalmazott: hatással van a közösségre, de egyúttal egy személyes ügy is, hiszen a párokon múlik, hogy vállalnak-e gyermeket, ahogy az is, hogy mikor és hányat.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK