Újra elnökké választották Kelemen Hunort

KELEMEN Hunor, RMDSZ
Kolozsvár, 2019. február 23. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszél a párt kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. A küldöttek újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség elnökévé. MTI/Biró István
Vágólapra másolva!
Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szombaton kolozsvári kongresszusán.
Vágólapra másolva!

Kelemen Hunor egyedül indult a tisztségért és 728 szavazatot kapott a leadott 757-ből.
Programbeszédében arról szólt, hogy míg 2018, Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az éve a visszatekintésre adott alkalmat,

a 2019-es évnek a jövő felé fordulás évének kell lennie, hiszen a mostani gyerekek jó eséllyel megélik a 22. századot.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszél a párt kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. Forrás: MTI/Biró István

Nemzedékének az a feladata, hogy helyzetbe hozza a mai húsz, harminc éveseket.
Abból kell kiindulni, amit el akarunk érni - fogalmazott az elnök.

Az RMDSZ-kongresszuson pódiumbeszélgetésen bocsátották közvitára az Erdély jövőjéről készített vitairatot. Mint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök megfogalmazta:

a cél a teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtése,

a két jelszó pedig az erdélyiség és a versenyképesség.

Résztvevők a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. Forrás: MTI/Biró István

A kongresszus határozatban nyilvánította ki, hogy a magyar közösség szimbólumának tekinti a piros-fehér-zöld színeket, a székely zászlót, a magyar himnuszt és a székely himnuszt.

- áll a határozatban.