Több mint 6 millió állampolgár, vagyis a voksolók 73,3 százaléka szavazott az új kubai alkotmány elfogadására a vasárnapi népszavazáson - közölte hétfőn Alina Balseiro Gutiérrez, a kubai választási bizottság elnöke.

Az előzetes adatok szerint igennel szavazott 6 millió 816 ezer választó, nemmel pedig 706 ezren voksoltak - mondta havannai sajtótájékoztatóján Balseiro Gutiérrez.

Az adatok alapján a voksolók 7,6 százaléka utasította el az előterjesztést, míg 4,5 százalékuk üresen vagy hibásan kitöltve adta le szavazólapját.

Tájékoztatása szerint a karibi szigetállam 8,6 millió választópolgárából 7,84 millióan járultak az urnák elé. A választási részvétel 84,4 százalékos volt.Az új alkotmány elfogadásához a voksok abszolút többségére volt szükség.
A vasárnapi népszavazáson nem voltak független választási megfigyelők.

A korábbi, 1976-os alkotmányt a szavazatok mintegy 98 százalékával fogadták el.
Az új alkotmány elfogadásáról szóló vita hónapok óta meghatározta a kubai belpolitikát.
Az új, 229 cikkelyes dokumentum nem tesz említést a kommunista államról, ugyanakkor megerősíti a politikai rendszer szocialista jellegét és a kubai kommunista párt vezető szerepét a gazdaság alakításában, valamint azt, hogy Kuba célja a kommunizmus irányába haladni.A tervezet elismeri a jogot a magántulajdonhoz, a külföldi befektetések fontosságát és a kereskedelmi piacok jelentőségét. Kiköti viszont, hogy az államnak szabályoznia kell a magánvagyon gyarapítását.
A leendő alkotmányba belefoglalták az államfői és a miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, a magasabb kormányzati tisztségek, így az elnökség mandátumának korlátozását, két ciklusra, vagyis összesen tíz évre.

A jelenlegi verzió számos változtatást tartalmaz, amelyeket az augusztus és november között az alkotmányról folytatott társadalmi vita során fogalmaztak meg a szigetország állampolgárai.

Bírálók szerint a kubai rendszer alapjainak megváltoztatása sosem képezte vita tárgyát, a kormány pedig csak olyan javaslatokat foglalt bele a tervezetbe, amelyek ínyére voltak.

Az új verzióból kivették azt a passzust, amely kifejezetten az azonos neműek házasságának legalizálása előtt nyitotta volna meg az utat. Jóllehet, a házasságot nemek említése nélkül két ember közötti kötelékként írja le, így nem zárja ki az azonos neműek házasságának későbbi törvényesítését.