Végre otthonra talált a legkövérebb brit macska

Vágólapra másolva!
Négy alkalommal is menhelyre vitték Nagy-Britannia legkövérebb macskáját, áprilisban viszont újra családjához költözik Mitzi – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Mitzi majdnem 8 kilót nyomott, amikor 2017-ben először megérkezett egy devoni állatmenhelyre. Bár Nagy-Britannia legkövérebb macskájaként emlegették, azóta már lefogyott 5,3 kilóra, és régi gazdáinak családja vette magához.

Mitzinek viszont hosszú utat kellett bejárnia, mire újra hazaért: bár a család a gazdája halála után rögtön magához akarta venni, de bérlakásukban nem tudtak volna gondoskodni a macskáról, így Mitzit átmenetileg egy menhelyre vitték.

Mitzit közben három helyen is befogadták, de a macska mindig visszakerült a menhelyre:

az egyik új gazdája meghalt, egy másiknak megváltoztak az életkörülményei, a harmadik pedig nagyon beteg lett.

Azonban a család áprilisban új lakásba költözik, ahova már magukkal tudják vinni a kilencéves Mitzit, így végre olyan otthonba kerül, ahol már ismerik és szeretik.