A transznemű diákok gyakorlatilag ismét lemosták a pályáról egy amerikai futóversenyen a velük egy számban induló, valódi lányokat.

Az elmúlt években már amúgy is dominálta a mezőnyt a connecticuti Cromwell High Schoolt képviselő transznemű „lány", bizonyos Andraya Yearwood. Azonban idén még ennyi esélye sem volt a győzelemre a biológiai lányoknak, ugyanis egy másik, fiúnak született versenyző is indult. Az állami futóversenyen Yearwood csak másodikként ért célba, miután a másik transznemű nő, Terry Miller még őt is legyőzte.

Hogy ez mennyire értelmetlen és igazságtalan a valódi nőkre nézve, az a futóknak is szemet szúrt. A Selina Soule nevű született nő és diák konkrétan kijelentette, hogy
lehangoló, hogy gyakorlatilag már azelőtt tudják a verseny végeredményét, hogy egyáltalán elkezdődne.

Mint mondta, ő maximálisan támogatja a két transzneműt, hogy megéljék önmagukat és kifejezhessék magukat az iskolában, de az atlétikában mindig voltak bizonyos szabályok azért, hogy a verseny igazságos maradjon.

Hasonló véleményen van a korábbi teniszcsillag, Martina Navratilova is, aki korábban kifejtette, hogy a férfiakat nem szabadna engedni nőkkel versenyezni. Nem számít, hogy mennyi hormont szednek és hány műtéten estek túl, attól még férfinak születettek, a férfiak erejével és a fizikai adottságaival. És mi volt erre a haladó liberálisoknak a válasza? Természetesen egyből transzfóbnak kiáltották ki Navratilovát.

Felmerül persze a kérdés, hogy ha a férfiakat engedik a nők között versenyezni, akkor utóbbiaknak mi értelme van egyáltalán a felkészülésnek? Ugyan ki akarna úgy versenyezni, időt, energiát és pénzt nem sajnálva, hogy tudja, úgysem nyerhet? Felvilágosult liberálisaink szerint hány karriert és álmot törtek már keresztbe, csak azért, mert néhány transznemű kihasználja a fizikai fölényét?

A transznemű „nőkben" miért nincsen annyi önkritika és empátia, hogy nem vesznek részt a valódi nők versenyén? Esetleg azért, mert ott tényleg versenyezni kellene, és nem garantált a győzelmük?

A haladó liberálisoknak miért nem jutott még eszébe külön versenyt indítani a transzneműeknek? Nem így lenne igazságos?