Fekete hóesés miatt bezártak egy szénbányát Szerbiában

fekete hó, Szerbia, szénbánya
Fekete hó Szerbiában
Vágólapra másolva!
A szibériai hatóságok ideiglenesen bezárattak kedden egy szénfeldolgozó üzemet. Szerintük a szénbánya miatt esett többször is fekete hó a térségben.
Vágólapra másolva!

A Moszkvától több mint 3000 kilométerre fekvő Kemerovói terület három városában

februárban több alkalommal is fekete hó esett,

a jelenségről fotók és videók jelentek meg a közösségi oldalakon. Mint ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, többen ahhoz hasonlították a látványt, mintha a pokolban havazott volna.

A lakók szerint a házakat és járműveket beborító fekete hó olajos tapintású és nehezen tisztítható volt.

Elég nyomasztó látvány, ha az ember körül minden fekete. Tudjuk, hogy ez rendkívül káros az egészségre - mondta Natalja Zubkova, a helyi internetes portál főszerkesztője.

A hatóságok vizsgálatot indítottak, a gyanú a három érintett település egyikében, Kiszeljovszkban működő szénfeldolgozó üzemre esett, ahol

rendszeres és régóta tartó légszennyezést tártak fel.

A területen bányászott szenet feldolgozó üzemben egyáltalán nem szűrték a levegőbe került port - állapították meg a nyomozók.

A terület kormányzója, Szergej Civiljov kedden

a lakosság elleni emberölési kísérlettel vádolta meg az üzem vezetőségét,

és elrendelte a létesítmény ideiglenes bezárását.

Saját magukat, a dolgozókat, és mindenkit, aki maguk körül van, elpusztítanak - mondta a kormányzó a helyi televízióban.

A Kemerovói terület a Kuzbasz bányavidék része. Itt található Oroszország legnagyobb szénmezője. A térségben számos, igen szennyező fémkohászati üzem is működik.