Állataival együtt gyújtotta fel a lakását egy melegjogi aktivista, hogy áldozat lehessen

Vágólapra másolva!
Egy Nikki Joly nevű transznemű férfi és melegjogi aktivista 2017-ben magára gyújtotta az albérletét, hogy azt gyűlölet-bűncselekménynek állíthassa be. A tűzben öt háziállata pusztult el.
Vágólapra másolva!

A gyújtogatást megelőző 6 hónapban az 54 éves aktivista többek között részt vett a michigani Jackson település első meleg közösségi központjának megnyitásában, megszervezte az első melegfesztivált, illetve sikerült elérnie egy városi rendelet elfogadását, ami megtiltja a homoszexuálisok diszkriminációját. Munkájáért a helyi lap még az Év Állampolgárának is megválasztotta.

Aztán eljött 2017 augusztusa, és talán azt gondolta, egy ellene irányuló „homofób" bűncselekménnyel még több együttérzést és támogatást ébreszthet az egyébként konzervatív Jackson település lakóiban. Ekkor ugyanis tűz ütött ki a lakásában, a nyomozás elején pedig még az FBI is gyűlölet-bűncselekményre gyanakodott. De nem sokkal később nagyot fordult a kocka, egyrészt persze bebizonyosodott, hogy a tüzet szándékosan gyújtották, másrészt viszont kiderült, hogy nem valami melegellenes-széljobbos-neonáci-vallási fanatikus stb. támadásról van szó, ugyanis azt maga a transznemű Joly gyújtotta magára.

A lakásért nem kár, újjá lehet építeni, de Nikki Joly

annyira vágyott a hírverésre és az áldozatszerepre, hogy feláldozta 5 háziállatát, két kutyát és három macskát, akik mind a tűzben égtek halálra.

Természetesen a „valódi okokra" máig nem derült fény, a lakás sem az övé volt, csak albérlőként használta, a biztosítási pénzt a tulajdonos kapta. Mindenesetre két ember, akikkel együtt dolgozott egy helyi egyházban elmondta, hogy a transznemű

Magyarán, sikerült nagy nehezen kiharcolnia egy előrelépést, de emiatt már senkit sem érdekelt a melegek helyzete, így jó ötletnek tűnt felgyújtani más lakását, benne a háziállataival. Hátha egy újabb botrány lökést adhat a jacksoni homofóbia-ellenes harcnak. Az egyház két tisztviselője azt is elárulta, hogy a tűz előtt 5 nappal tartották a helyi melegparádét, de Joly „csalódott volt, amiért nem kapott elég figyelmet az esemény".

Az ember azt hinné, hogy legalább az ügyvédje próbálja majd megvédeni valahogy, de itt még erre sincs lehetőség, Daniel Barnett ugyanis úgy fogalmazott: az egésznek semmi értelme. Az Év Állampolgára is volt, amúgy is nagyon sokszor szerepelt a médiában.

Bíróság elé február elsején állították először.

Újabb ízelítőt kaphattunk tehát abból, hogy milyen mélyre képesek süllyedni a liberális aktivisták csak azért, „lejárathassák" a velük ellentétesen gondolkozókat.

Legutóbb például egy afroamerikai-meleg-LMBTQ-aktivista színészt tartóztattak le Chicagóban, amiért megverette magát egy nigériai testvérpárral. Először azt hazudta a rendőrségnek, hogy két fehér férfi támadott rá. Hamar lebukott, ugyanis nem számolt a biztonsági kamerák felvételeivel.