A Svédországba visszatérő dzsihadisták máris harcosok toborzásába kezdtek

Vágólapra másolva!
A bevándorláspárti, baloldali svéd kormány visszafogadott néhány migráns hátterű terroristát, akik korábban az Iszlám Állam hívására elhagyták a skandináv államot, hogy a dzsihád nevében harcoljanak a Közel-Keleten. A visszafogadást a terroristák úgy „hálálták meg”, hogy iszlamista harcosok toborzásába fogtak. 
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam egyre súlyosabb csapásokat szenved el a Közel-Keleten, emiatt pedig egyre több dzsihadista dönt úgy, hogy vissza akar térni Európába.

A svédek pedig „bátran” visszaengedik a terroristákat, mit sem törődve a nemzetbiztonsági kockázattal

írja a 888.hu a Breitbart információira hivatkozva.

A helyi sajtó hírei szerint Stockholm lábon lőtte magát azzal, hogy megengedte a terroristáknak, hogy visszatérjenek, ugyanis a hazatérők továbbra is azon dolgoznak, hogy

létrejöjjön a kalifátus, és próbálják minél szélesebb körben hirdetni a szélsőséges nézeteiket.

A dzsihadisták több nagyvárosban is illegálisan, alagsorokban működő mecseteket hoztak létre, amiket nem tudnak ellenőrizni a hatóságok.

Itt terjesztik az Iszlám Állam elnyomó és brutalitáson alapuló ideológiáját.

A svéd titkosszolgálat, a Sapo szerint nagyjából 150-en térhettek vissza Svédországba azok közül, akik egyszer korábban már Szíriát és a terrorállamot választották.

A legkiterjedtebb hálózatuk a dél-svédországi Malmőben működik, ebben a városban él a legtöbb migráns hátterű személy, és

itt történik a legtöbb erőszakos bűncselekmény is az országos átlagot tekintve.

A TV4 Nyheterna riportjából kiderül továbbá az is, hogy a radikális hitszónokok nagy része a fiatalabb korosztály tagjait próbálja meg rávenni arra, hogy az Iszlám Államot támogassa, akár az élete feláldozásával is.

– mondta Michael Helders svéd aktivista.