A spanyol hatóságok hétfőn lekapcsoltak egy marokkói migránst, aki egy 24 éves szociális munkást akart megerőszakolni, egy nappal korábban pedig egy 48 éves pakisztáni támadott meg egy nőt egy valenciai parkolóban.

A marokkói muszlim migránst egy „ifjúsági központban" kapták el Palma de Mallorcán, ahová egy csónakkal érkezett. Az illegális bevándorló teljesen pucéran közelítette meg a 24 éves szociális munkást, akit fogdosni kezdett, betuszkolta a fürdőszobába, közben a lány sikoltozni kezdett, de nagy nehezen ki tudott szabadulni.

Amint a rendőrség értesült a támadásról, egyből a központba mentek, ahol letartóztatták a migránst. Érdekesség, hogy ugyanezt a bevándorlót két héttel korábban már letartóztatták, akkor zaklatásért és „veszélyes fenyegetésekért". Szinte hihetetlen, de a közveszélyes bevándorló ezek után is szabadon járkálhat, és várja a tárgyalását.

Vasárnap pedig a valenciai rendőrség kapcsolt le egy 48 éves migránst, miután megtámadott egy nőt, akire a parkoló menedzsere talált rá a földön, miközben segítségért kiáltozott, és a nadrágja félig le volt tolva.

Kiderült, hogy a nő még aznap délután megismerkedett egy férfival, akivel megittak pár italt. Ezután a bevándorló felajánlotta neki, hogy hazaviszi a kocsijával, ám a parkolóban elkezdte fogdosni a nő melleit, letolni nadrágját és megpróbálta megerőszakolni. De mivel az áldozat ellenállt, így a migráns elmenekült. A rendőrség a nyomozás során kiderítette, hogy az elkövető pakisztáni bevándorló, jelenleg tárgyalására vár.

Spanyolországban különösen az után szabadult el a migránsbűnözés, hogy kormányra került Soros György bevándorláspárti cimborája, akinek esze ágában sem volt a határok védelme. És mivel Olaszországban Matteo Salvini belügyminiszter szinte teljesen felszámolta az illegális bevándorlást, az észak-afrikai és szubszaharai migránsoknak az ibériai ország lett az első számú célpontja.

De mivel a spanyolok sem hülyék, a sorosista Perdo Sanchez miniszterelnöknek bő fél év regnálás után előrehozott választásokat kellett kiírnia, mert a migránsok által elkövetett bűncselekmények gyakorlatilag napi szinten tartják terrorban a helyieket. Szeptemberben konkrétan nem volt olyan nap, hogy a migránsok ne követtek volna el valamilyen bűncselekményt.